Eltűnt az ellenzék

Tbiliszi. Mihail Szaakasvili grúz elnök pártja 76,04 százalékos eredménnyel áll az élen az első előzetes eredmények szerint a részlegesen megismételt grúz parlamenti választásokon.

Tbiliszi. Mihail Szaakasvili grúz elnök pártja 76,04 százalékos eredménnyel áll az élen az első előzetes eredmények szerint a részlegesen megismételt grúz parlamenti választásokon. A Nemzeti Mozgalom – Demokraták az egyetlen párt, amely a parlamenti választások megismételt, pártlistás részében mandátumhoz jutott, a többi 19 közül egyetlenegy sem lépte át a parlamentbe jutás hétszázalékos küszöbét. Ez azt jelenti, hogy ellenzéki képviselő nem lesz a parlamentben; Szaakasvili hívein kívül csak az egyéni választókörzetekből korábban bejutott 85 független képviselő lesz a törvényhozó testület tagja. Az előzetes eredmények szerint Aszlan Abasidzének, az Adzsár Autonóm Köztársaság vezetőjének Újjászületés nevű pártja, amely a november 2-i választások utóbb érvénytelenített pártlistás részében a második helyet szerezte meg 19 százalékkal, most csupán 2,4 százalékot szerzett. Szaakasvili „az ország történetének legdemokratikusabb, legszabadabb választásaként” értékelte a voksolást. Abasidze pártja és a 4,5 százalékot szerző Grúz Munkáspárt azonban rendellenességekről beszélt. Az utóbbi széles körű tiltakozó akciókat helyezett kilátásba; tizenöt tagja máris éhségsztrájkba kezdett a központi választási bizottság épületében.

Az Egyesült Államok kormánya jelezte korábban, hogy támogatja Szaakasvilit és kormányát a volt szovjet köztársaság stabilitásának megszilárdításában. A tbiliszi amerikai nagykövet azonban úgy nyilatkozott, egy parlamenti demokráciához hozzátartozik az ellenzék is.

A tavalyi választások után népfelkelés tört ki az országban Szaakasvili vezetésével, aki azzal gyanúsította a hatalmat, hogy csalással nyerte meg a voksolást. Ezután távozott Eduard Sevardnadze államfő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?