Először tesztelik Afrikában embereken az Ebola-vírus elleni oltást

Freetown |

<p>Az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában végzett tesztek után Afrikában elkezdték embereken kipróbálni az Ebola-vírus elleni oltást.</p>

Mali három egészségügyi dolgozójának adták be elsőként az Amerikában kifejlesztett szérumot, pénteken további két személy kapja meg. A tesztszemélyek nevét nem hozták nyilvánosságra, de egyikük, egy 37 éves gyermekorvos elmondta: reméli, az oltással immunitást szerez a betegséggel szemben, hogy segíthesse pácienseit, ha az Ebola eléri az országát. 

A szer hatásáról és biztonságáról szóló első információk november végére várhatók - mondta el Samba Sow, a bamakói oltóanyag-központ vezetője csütörtökön. Maliban összesen 40 önkéntes vállalkozott a szer kipróbálására, emellett a nyugat-afrikai Gambiában is végezni fognak teszteket. Ezekben az országokban nem számoltak be ebolás esetekről, Libériában, Sierra Leonéban és Guineában viszont eddig már több mint nyolcezer fertőzöttet regisztráltak. A szakértők szerint azonban a nyilvánosságra nem hozott esetek száma lényegesen magasabb lehet.

Az oltóanyagot az amerikai Allergia és Fertőző Betegségek Országos Intézetében (NIAID), a Maryland állambeli Bethesdában fejlesztették ki. Az oltás azt a célt szolgálja, hogy az emberi szervezetet Ebola-antitestek termelésére ösztönözze. Az emberi immunrendszer az antitestek segítségével veszi fel a harcot a vírusokkal. A szakemberek szerint a kísérleti vakcina nem tartalmaz semmilyen fertőző anyagot és nem vált ki Ebola-fertőzést.

A mostani a legsúlyosabb Ebola-járvány a vírus csaknem negyven évvel ezelőtti azonosítása óta. A kór terjedése februárban Guineában kezdődött, a járvány azóta Nigériára, Sierra Leonéra és Libériára is átterjedt. Az Ebola-vírust a Kongó egyik mellékfolyója után nevezték el, ahol a kórokozót 1976-ban felfedezték.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?