Elnököt választanak a csehek

Prága. Újraválasztják-e Miloš Zeman jelenlegi cseh elnököt vagy Jiří Drahoš, a Cseh Tudományos Akadémia volt vezetője lesz az új államfő – ez a tétje a cseh elnökválasztás mai és holnapi 2.

Prága. Újraválasztják-e Miloš Zeman jelenlegi cseh elnököt vagy Jiří Drahoš, a Cseh Tudományos Akadémia volt vezetője lesz az új államfő – ez a tétje a cseh elnökválasztás mai és holnapi 2. fordulójának.

A választóhelyiségek ma délután két órától este tízig, szombaton pedig 8 órától délután kettőig lesznek nyitva. Az eredményt a cseh statisztikai hivatal holnap késő délutánra ígéri. A két hete lezajlott első fordulóban kilencen versengtek a cseh elnöki tisztségért, közülük a két legtöbb szavazatot kapott jelölt jutott be a második fordulóba. Miloš Zeman a szavazatok 38,6 százalékát (kétmillió voks), Jiří Drahoš 26,6 százalékát (1,4 millió voks) kapta. Ez az eredmény azonban a második fordulót nem befolyásolja. A végső győztes az lesz, aki a második fordulóban megkapja a szavazatok egyszerű többségét. A legutóbbi országos felmérések és a prágai sajtó kommentárjai alapján nagyon szoros küzdelem várható, és mindkét jelölt győzelmi esélyei nagyjából egyformák. Általános vélemény, hogy az fog nyerni, akinek jobban sikerül megszólítani és mozgósítani a bizonytalan szavazók mintegy 10 százalékos táborát. Erre utoljára tegnap este a közszolgálati televízió által közvetített nyilvános vitában volt esélye a két jelöltnek.

Miloš Zeman kampányrendezvényeket sem az első, sem a második forduló előtt nem tartott, mondván, hogy ő és nézetei közismertek. Jiří Drahoš a 2. forduló előtt döntően Morvaországban kampányolt. A jelenlegi államfő eredetileg a tévévitákat is elutasította, de végül elfogadta Drahoš kihívását és leült a kamerák elé. A két jelöltet három kereskedelmi és a közszolgálati televízió hívta meg vitára. Drahoš csak a Prima és a közszolgálati televízió meghívását fogadta el, így Zeman a Nova és a Barrandov televíziókban egymaga szerepelt. Kiemelten kezelt kampánytémáról nem nagyon lehet beszélni. Zeman tábora azt bírálja, hogy szerinte Drahoš megengedőbben kezeli a migránskérdést, mint ahogy azt Csehország érdekei kívánnák.

Drahoš tábora elsősorban Zeman Moszkva-, illetve Peking-barátságát bírálja, s elfogadhatatlannak, gyakran faragatlannak minősíti Zeman nyilvános, közéleti viselkedését is. A nyilvánosságra hozott adatok szerint Zeman 27 milliót, Drahoš pedig 50 millió koronát költött a kampányra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?