Ellenzéki koalíció jött létre Lengyelországban nyolc párt részvételével

Varsó |

<p>Új ellenzéki koalíció jött létre Lengyelországban &quot;Szabadság. Egyenlőség. Demokrácia&quot; néven csütörtökön, az utóbbi időben rendszeresen kormányellenes tiltakozásokat szervező Demokráciavédelmi Bizottság (KOD) mozgalom kezdeményezésére.&nbsp;</p>

Az ellenzéki szövetségbe nyolc politikai párt lépett be, közülük kettő két kisebb ellenzéki parlamenti tömörülés, a Nowoczesna (Modern) párt, valamint a Lengyel Parasztpárt (PSL). 

Mateusz Kijowski, a KOD vezetője elmondta, hogy a koalíció létrehozását eredményező találkozón a tavaly őszi választásokig az országot 8 évig kormányzó, most ellenzékben politizáló Polgári Platform (PO) képviselői is jelen voltak. A PO egyelőre nem döntött arról, hogy belép-e a koalícióba, de a közeljövőben számítanak a válaszra - mondta Kijowski. 
    
A koalíció várhatóan május 6-án mutatja be az alapvető céljait és feladatait magába foglaló kiáltványát. A KOD vezetője közölte, hogy három alapvető téma van, amely a koalíció tagjait egyesíti, ezek: az európai értékekhez való ragaszkodás, az alkotmányos rend tiszteletben tartása és a hatalom központosításával szembeni ellenállás. Az utóbbi az ellenzék szerint "rombolja a lengyel államot, ami a helyi önkormányzati szervektől kezdve minden szinten megnyilvánul". 
    
Az ellenzéki koalíció tagjai május 7-re "Európában vagyunk és leszünk" jelmondattal tömegtüntetést szerveznek az európai uniós tagság mellett. 
    
Közben nyilvánosságra került a lengyel pénzügyminiszternek, Pawel Szalamachának Andrzej Rzeplinskihez, az alkotmánybíróság elnökéhez intézett levele, amelyben azt kérte a címzettől, hogy ne tegyen olyan kijelentéseket, amelyek hatással lehetnek a Moody's nemzetközi hitelminősítő május 13-i Lengyelországra vonatkozó jelentésére. A levelet maga a címzett hozta nyilvánosságra a Rzeczpospolita című napilapban. A lengyel kormány attól tart, hogy az alkotmánybírósággal fennálló vitája miatt a Moody's leminősíti Lengyelországot. 
    
A pénzügyminiszter emlékeztetett a levélben, hogy a Standard and Poor's nemzetközi hitelminősítő cég már megtette ezt, egy fokozattal BBB+ -ra csökkentette a lengyelországi államadósság besorolását. A S&P azzal indokolta döntését, hogy csökkent az alkotmánybíróság képessége a független és hatékony munkához.
    
A jobboldali Jog és Igazságosság (PiS) párt tavaly november óta kormányzó  kormánya módosította az alkotmánybírósági törvényt, de az alkotmánybíróság alkotmányellenesnek ítélte ezt. A helyzetet bonyolítja az is, hogy a testület hiányos, ezért a működése megbénult. 
    
Április közepén az Európai Parlament az ellenzéki Polgári Platform kezdeményezésére demokráciát veszélyeztetőnek minősítette a lengyel alkotmánybíróságra vonatkozó jogszabályváltozásokat, amelyek miatt januárban az Európai Bizottság uniós jogállamisági mechanizmus elindítását kezdeményezte Lengyelországgal szemben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?