<p>Elküldte a pokolba Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárt és az Amnesty International (AI) nemzetközi emberi jogvédő szervezetet Yahya Jammeh, Gambia elnöke, miután a főtitkár és az AI vizsgálatot követelt egy gambiai ellenzéki őrizetben bekövetkezett haláláról.</p>
Elküldte a pokolba az ENSZ-főtitkárt és az Amnesty Internationalt Gambia elnöke
"Ban Ki Mun és az Amnesty International elmehetnek a pokolba! Kik ők ahhoz, hogy ezt követeljék?" - mondta Jammeh a Jeune Afrique nevű lapnak adott interjújában. Az AI Solo Sandeng, az ellenzéki Egységes Demokrata Párt (UDP) politikusa őrizetben bekövetkezett halálának kivizsgálását követelte.
"Mi a baj? Gyakori, hogy emberek halnak meg őrizetben vagy kihallgatás során. Tessék, meghalt egyetlen egy ember, és vizsgálatot akarnak indítani? Senki sem fogja megmondani, mi legyen az országomban" - hangsúlyozta a világ egyik legszegényebb országának az elnöke.
Yahya Jammeh saját elmondása szerint büszke arra, hogy a nyugati országok diktátornak nevezik. Szerinte az afrikai országok vezetői bólogató Jancsik, saját magát a "fejlődés diktátorának" tartja.
A gambiai elnök szerint, amikor átvette az ország vezetését, a nyugat-afrikai ország a világ egyik legszegényebbje volt. Yahya Jammeh szerint ez már nem így van. Van ellenzék, van parlament és egy megbízható egészségügyi rendszer - summázta az ország sikereit.
Mi értelme a kétszámjegyű növekedésnek, ha az iskolás gyerekeknek dolgozniuk kell? - tette fel a kérdést.
Yahya Jammeh 1994-ben vértelen államcsíny útján vette át az ország irányítását, 1996-ban választották elnökké. Azóta az ötévente megrendezett elnökválasztásokat sorra nyeri. "Addig leszek elnök, amíg Isten és a népem akarja" - szögezte le.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.