<p>Rex Tillerson amerikai külügyminiszter szerint elképzelhető, hogy megelőző katonai csapásra lehet szükség Észak-Koreával szemben, ha a phenjani fegyverkezési program olyan szintet ér el, amelyről "már azt gondolják, hogy válaszlépést igényel".</p>
Elképzelhető egy megelőző katonai csapás Észak-Korea ellen
Tillerson pénteken Szöulban tartott sajtótájékoztatóján kijelentette: "a stratégiai célú türelem politikájának vége". Észak-Koreával kapcsolatban új biztonsági és diplomáciai lépéseket vesznek fontolóra, és "minden opció szóba jöhet" - közölte a miniszter.
A tárcavezető hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok nem akar katonai konfliktust, de hozzátette azt is, hogy "nyilvánvalóan ha Észak-Korea olyan lépéseket tesz, amelyek a dél-koreai vagy az amerikai erőket fenyegetik, akkor arra megfelelő választ adnak".
"Ha fegyverkezési programjuk olyan fenyegető szintet ér el, amelyről már azt gondoljuk, hogy válaszlépést igényel, akkor ez az opció (a megelőző katonai csapás) is szóba jöhet" - fogalmazott Tillerson, miután látogatást tett a két Koreát elválasztó demilitarizált övezetben. Az amerikai külügyminiszter ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy más intézkedésekkel, például szankciókkal, rá tudják venni Észak-Koreát arra, hogy változtasson hozzáállásán még mielőtt elérné azt a bizonyos szintet.
A sajtótájékoztatón a külügyminiszter arra kérte Kínát, hogy léptessen életbe szankciókat Észak-Koreával szemben. Tillerson kijelentette, hogy Pekingnek nem kellene Dél-Koreát büntetni a THAAD amerikai rakétavédelmi rendszer telepítése miatt, amelynek célja az Észak-Koreával szembeni védelem biztosítása. Az amerikai tárcavezető szükségtelennek és aggasztónak nevezte azokat a korlátozó intézkedéseket, amelyeket Kína megtorlásul vezetett be Dél-Koreával szemben a rakétavédelmi rendszer miatt.
Észak-Korea az utóbbi években felgyorsította fegyverfejlesztési programját, amivel az ENSZ Biztonsági Tanácsának számos határozatát megsértette. A jelek szerint semmi hatással nincsenek Phenjanra az ellene bevezetett nemzetközi büntetőintézkedések. Tavaly Észak-Korea két atomfegyver-kísérletet és 24 ballisztikusrakéta-tesztet hajtott végre. Szakértők szerint néhány éven belül szert tehet egy atomtöltet hordozására is alkalmas rakétára, amellyel elérheti az Egyesült Államok területét is.
Rex Tillerson három országot érintő körúton van Északkelet-Ázsiában. Dél-Korea előtt Japánban járt, és látogatását Kínában fogja befejezni. A vizit célja, hogy "új megközelítést" találjanak Észak-Koreával kapcsolatban, miután - ahogy a miniszter fogalmazott - két évtizeden keresztül kudarcba fulladtak a külvilágtól elzárkózó ország atomfegyver-mentesítésére irányuló erőfeszítések.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.