Elfogták az al-Kaida egyik vezérét Líbiában

New York |

<p>Amerikai különleges egységek elfogták szombaton a líbiai fővárosban, Tripoliban az al-Kaida nemzetközi terroristahálózat egyik feltételezett vezetőjét - jelentette a The New York Times című lap és a CNN amerikai hírtelevízió.</p>

Az akcióról hírek szerint előre tájékoztatták az észak-afrikai arab ország kormányát.     A célszemélyt, a mozgalmi nevén, Abu Anász al-Líbiként ismert Nazih Abdul-Hamid ar-Rukait régóta körözték, mert a gyanú szerint köze volt az 1998 augusztusában Kenyában és Tanzániában az amerikai nagykövetségek ellen elkövetett, több mint 250 halálos áldozatot követelő robbantásos merényletekhez. Emiatt vádat is emeltek ellene egy New York-i bíróságon. Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) ötmillió dollár vérdíjat tűzött ki a fejére.     2012 szeptemberében jelentek meg nyugati titkosszolgálati forrásokra hivatkozva olyan hírek, amelyek szerint al-Líbit Tripoliban látták. Feltételezések szerint 2011-ben térhetett vissza Líbiába, a Moammer Kadhafi diktátor vereségével végződött polgárháború idején.     A férfi fivére elmondta: testvére szombaton kora reggel, a hajnali ima után a mecsetből hazaérve leparkolt a háza előtt, amikor három autó fékezett le a kocsija körül, fegyveresek szálltak ki belőlük, betörték al-Líbi kocsijának ablakát, elvették a férfi fegyverét, betuszkolták az egyik autóba, és elhajtottak. Al-Líbi felesége, aki látta mindezt az ablakból, azt mondta, "külföldinek kinéző fegyveres kommandósok" hurcolták el a férjét.     A 49 éves al-Líbi az al-Kaida informatikus szakértője volt. Állítólag a 90-es évek elején együtt volt Oszama bin Ladennel, az al-Kaida néhai vezetőjével Szudánban. 1995-től öt éven át - amíg vádat nem emeltek ellene New Yorkban - az angliai Manchesterben élt. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?