Elfogadta a brit parlament az új kormány programját

London |

<p>Elfogadta csütörtök este a brit parlament alsóháza a Konzervatív Párt vezette új, kisebbségi kormány első törvényalkotási programját.</p>

A szavazást feszült figyelem előzte meg, mivel a június 8-án tartott előrehozott parlamenti választások után a konzervatívoké lett ugyan a legnagyobb frakció a londoni alsóházban, de a párt elvesztette abszolút többségét, így kisebbségi kormányzásra kényszerül.

Ebben a helyzetben a Konzervatív Párt az e héten létrejött megállapodás alapján a legnagyobb észak-írországi protestáns erő, a Demokratikus Unionista Párt (DUP) tízfős frakciójával együttműködve kormányoz tovább, jóllehet formális koalícióra nem lép a DUP-val. A két pártnak együttesen megvan az abszolút többsége az alsóházban.

A konzervatívok és a DUP együttműködésének első próbája volt a csütörtök esti szavazás a törvényalkotási programról. Ez bizalmi szavazásnak számított, és ha az alsóház elvetette volna a programot, a kormánynak Theresa May miniszterelnökkel együtt le kellett volna mondania.

A programot végül 323:309 arányban hagyta jóvá az alsóház.

Theresa May miniszterelnök új, kisebbségi kormányának törvényalkotási programját a múlt szerdán ismertette II. Erzsébet királynő. A program a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről folyó tárgyalások miatt két évre szól, vagyis 2019 tavaszáig, a brit uniós tagság megszűnésének legvalószínűbb időpontjáig terjed.

A most elfogadott törvényalkotási program szerint a kormány a brit EU-tagság megszűnési folyamatának sarkalatos törvényhozási elemeként jogszabályt alkot az uniós tagságot rögzítő, 1972-ben kelt csatlakozási törvény érvénytelenítéséről.

Ehhez kapcsolódik az uniós eredetű jogszabályok tömegének átvezetése a brit jogba - 19 ezer jogszabályról és rendelkezésről van szó -, és a brit jogalkotás kivonása Európai Unió bíróságának fennhatósága alól.

Az uniós eredetű jogszabályok átvezetése után a brit parlament saját határkörében dönt majd arról, hogy e joganyag mely elemeit tartja továbbra is érvényben.

A tervezet szerint a brit kormány hatáskörébe kerül a bevándorlás szabályozása is. Ennek központi eleme, hogy a brit EU-tagság megszűnése után London nem érvényesíti az unión belüli szabad mozgás alapelvét, az uniós tagállamok Nagy-Britanniában élő állampolgárai és családtagjaik jogi státusát onnantól a brit törvények határozzák meg.

A brit kormány azonban a minap hivatalosan jelezte, hogy a brit EU-tagság megszűnése után is biztosítani kívánja a már Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárok tartózkodási és egyéb jogosultságait, de viszonossági alapon, vagyis úgy, hogy egyidejűleg az EU-társállamok is garanciát vállaljanak a náluk élő brit állampolgárok jogosultságainak további érvényesülésére.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?