Éles lőszerrel lőttek rendőrök tüntetőkre Mandalajban, halottak

Mianmari puccs

Éles lőszerrel lőttek a rendőrök szombaton a junta ellen tüntetőkre a mianmari Mandalajban, két tiltakozó meghalt, húszan megsebesültek – közölték a mentőszolgálat munkatársai.

A február 1-jén államcsínyt végrehajtó katonák ellen tüntetők szombaton is az utcára vonultak Mianmar több városában. A katonai kormányzás beszüntetését és a megválasztott vezető, Aung Szan Szú Kjí szabadon engedését követelő tiltakozók között ott voltak az etnikai kisebbségek tagjai, költők és közlekedési dolgozók is.

Mandalajban egyes tüntetők kövekkel dobálták meg a rendőröket, akik könnygázzal válaszoltak és tüzet nyitottak a tömegre. Egy orvos megerősítette, hogy az egyik fejen talált tüntető a helyszínen életét vesztette, míg egy másik később halt meg, miután mellbe lőtték.

Előző nap egy 20 éves fűszerárus lány halt meg, aki egy múlt heti tüntetésen sebesült meg. Ő volt a junta elleni tüntetések megtorlásának első áldozata.

A február 1. óta hatalmon lévő junta egyre inkább növeli a nyomást a demokráciapárti mozgalomra.

Ennek ellenére több ezer tiltakozó – közöttük számos etnikai kisebbség képviselője népviseletben – ismét az utcára vonult Rangunban, az ország gazdasági fővárosában. A tüntetők a polgári kormányzás visszaállítását, az őrizetbe vettek szabadlábra helyezését és a katonáknak kedvező alkotmány eltörlését követelik.

Három héttel az Aung Szan Szú Kjí polgári kormányát megdöntő és tízévi törékeny demokráciának véget vető államcsíny után a nemzetközi tiltakozások és az újabb szankciók bejelentése nem rendítette meg a tábornokokat.

Hat egymást követő éjszaka szinte teljesen szünetelt az internetszolgáltatás. Folytatódnak az előállítások, három hét alatt közel 550 embert vettek őrizetbe, közöttük politikai és szakszervezeti vezetőket, szerzeteseket, aktivistákat – közölte a politikai foglyokat segítő civil szervezet. Közülük mintegy negyvenet engedtek el.

Az elmúlt két hétben mianmariak százezrei tüntettek országszerte, a hadsereg által 2007-ben vérbe fojtott sáfrányos forradalom óta nem volt ilyen kiterjedt tiltakozó megmozdulás.

A megtorlásoktól való félelem igen erős az egykori Burmában, amely 1948-ban történt függetlenné válása óta több mint ötven éven át élt katonai diktatúrában. Ennek ellenére a tüntetésekkel párhuzamosan folytatódnak a polgári engedetlenségi felhívások, sztrájkolnak az orvosok, tanárok, légiirányítók és vasutasok.

A válság továbbra is a nemzetközi figyelem középpontjában áll. Az Európai Unió külügyminiszterei hétfőn ülnek össze, hogy megvitassák a mianmari hadsereg ellen hozandó intézkedéseket – emlékeztetett az AFP francia hírügynökség.

Eddig a mianmari nép elleni erőszakot elítélő Egyesült Államok vezetett be célzott szankciókat egyes tábornokok ellen, hasonlóképpen járt el az egykori gyarmattartó Nagy-Britannia, valamint Kanada.

Az Egyesült Államok aggodalmának adott hangot, amiért Malajzia ki akarja adni a mianmari menedékkérőket és más, Mianmarból érkezetteket.

Malajzia a múlt héten jelentette be, hogy kiad 1200 mianmari állampolgárt, akikért a junta hajókat küld.

Malajziában hivatalosan nem ismerik el a menekültstátuszt és a menedékkérőket az egyéb illegális bevándorlókkal együtt őrizetbe veszik. A deportálandók között van a mianmari moszlim és csin közösség közel száz tagja, akik az üldöztetés elől menekültek Malajziába.

A malajziai Lumut haditengerészeti bázisnál három hajó horgonyzott szombaton mianmari zászló alatt, amelyek nevük elhallgatását kérő malajziai illetékesek szerint a fogva tartott mianmari állampolgárokért érkeztek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?