Egyre több a halott a Sinabung vulkán miatt

Jakatrta |

<p>Legalább tizenhat ember vesztette életét az elmúlt hetekben a nyugati-indonéziai Sinabung vulkán kitörésének következtében - jelentették szerdán helyi tisztségviselők. &quot;A legfrissebb adatok szerint tizenhatan haltak meg a kórházakban és az óvóhelyeken&quot; - tájékoztatott az indonéz nemzeti katasztrófavédelmi központ vezetője.</p>

 A Szumátrán található tűzhányó kitörése szerdán is folytatódott, a vulkán több mint hétezer méter magasba lövellte hamufelhőjét. A lávafolyam számos környékbeli és távolabb eső települést is veszélyeztet.
   

"A hideg láva veszélye hosszú időn keresztül fennáll, az izzó kőtörmelék az utóbbi napokban beleömlött a folyókba, és attól tartunk, hogy ez felduzzasztja a vízszintet, ami pedig átszakítja a gátakat" - mondta az igazgató.
   

Az ügynökség 21 milliárd rúpiát (462,6 millió forint) különített el a katasztrófa kezelésére. A veszélyzónából több mint huszonhatezer ember kényszerült eddig lakóhelye ideiglenes elhagyására.
   

A Sinabung vulkán négyszáz év szunnyadás után 2010 augusztusában lépett először működésbe, s a váratlan katasztrófában két ember életét vesztette. Tavaly szeptemberben ismét aktivitást mutatott a tűzhányó, emiatt a körzetben akkor tizenötezer embert evakuáltak.
   

Indonézia a csendes-óceáni "tűzgyűrű" része, itt különösen gyakoriak a földrengések, illetve a vulkáni kitörések. Ez a Föld legaktívabb vulkanikus területe. Az ország több mint tizenhétezer szigetén ötszáz vulkán található, közülük százhuszonnyolc aktív, és ebből hatvannyolc veszélyesnek számít.
    

Az egyik legveszélyesebb indonéziai vulkán, a Jáva szigetén található Merapi 2010-es kitörései több mint háromszázötven ember halálát okozták.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?