Egyre nehezebb helyzetben a német futballkapitány

Hansi Flick

A német labdarúgó-válogatott szombaton barátságos mérkőzésen 4–1-re kikapott a japán együttestől Wolfsburgban, és bár Hansi Flick az elmúlt időszak sorozatos kudarcai ellenére úgy véli, ő a megfelelő ember a szövetségi kapitányi posztra, a támogatottsága egyértelműen csökken.  

Egyesek úgy vélik, a szakvezető nagyon nehéz helyzetbe került azzal, hogy sorozatban harmadszor kapott ki a válogatottja és az elmúlt öt meccséből egyet sem nyert meg, s pillanatnyilag az jelenthet számára reményt, hogy máris itt van a következő mérkőzés – kedden a legutóbb vb-ezüstérmes franciák elleni –, amelyen van esélye javítani az összképen.

A futballközvéleményt megdöbbentette a szombati 4–1-es hazai vereség. A japánok szerezték meg a vezetést, az egyenlítés után az első félidőt is ők zárták előnnyel, majd a mérkőzés hajrájában még két találatot értek el: előbb Robin Gosens komoly hibáját kihasználva, labdaszerzés után növelték előnyüket a 90. percben, aztán a 92.-ben jobb oldali akció végén fejesből állították be a végeredményt.

A jövő évi Európa-bajnokságot Németországban rendezik, emiatt a válogatott nem játszik selejtezőket, a barátságos találkozókon mutatott teljesítménye alapján azonban már nem zárható ki, hogy megaláztatás vár rá a hazai Eb-n – vélik Németországban.

A Bild című lap szerint a szakvezető „tanácstalan”, olyan szakértők pedig, mint Lotthar Matthäus, kétségesnek látják, hogy a kapitány élvezheti-e tovább a szövetség bizalmát.

Rudi Völler sportigazgató nem volt hajlandó az újabb kudarc után teljes támogatásáról biztosítani Flicket, egyúttal érzékeltette, hogy a franciák elleni, dortmundi mérkőzésnek az együttműködés folytatása szempontjából lehet jelentősége.

„Meg vagyok döbbenve” – mondta az RTL-nek, hozzátéve: „egyszerűen már nem tartozunk a legjobbak közé".

„Kedden fontos mérkőzésünk lesz a franciák ellen, aztán majd meglátjuk, hogyan tovább” – folytatta.

Maga Flick, aki 2021-es kinevezése után az első nyolc meccsét megnyerte csapatával, úgy fogalmazott: „én vagyok a megfelelő edző”.

A szombati mérkőzésen különösen a védelemben akadtak gondok, az egész produkciót értékelve pedig Joshua Kimmich úgy vélekedett: ha a csapat nem képes hosszú időn át magas színvonalon játszani, fel kell tenniük maguknak a kérdést, hogy rendelkeznek-e az ehhez szükséges kvalitással.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?