Egy negyedik holttestet is találtak a törökszentmiklósi házban

Törökszentmiklós |

<div>Egy negyedik holttestet is találtak a tűzoltók annak a családi háznak a romjai között, amely hétfőre virradóra gyulladt ki Törökszentmiklóson - tájékoztatott a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője.</div><div>&nbsp;</div>

Az első híradások három halottról szóltak. S. Tóth Anikó elmondta: a Nefelejcs utcai száz négyzetméteres családi ház teljes terjedelmében égett, amikor a tűzoltók a helyszínre értek.

A háztűzben meghalt négy emberből három gyermek, 8 és 13 év közöttiek, a negyedik egy felnőtt férfi. Egy felnőtt nő súlyos égési sérüléseket szenvedett, testfelületének 90 százaléka megégett, a koponyája is megsérült. Őt a budapesti Szent János Kórházba vitték. 

Az épületből egy sérült embert a tűzoltás megkezdésekor kihoztak, őt a mentők kórházba vitték. Ugyanekkor egy elhunyt embert is találtak az égő épületben, majd a tűz eloltását követően, az épület romjainak átvizsgálásakor három másik holttestet találtak. A három környező épületből összesen tizenegy embert menekítettek ki biztonsági okokból a hatóságok. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?