Egy éve tört ki a grúz-orosz villámháború

A grúz alakulatok másnap elérték a városközpontot, és a következő napokban heves harcok dúltak Chinvaliban és környékén a grúz erők és a keskeny Roki-alagúton keresztül Dél-Oszétiába átdobott, egyre nagyobb létszámú orosz katonai erő között.
    Az orosz légierő eközben grúziai célpontokat támadott, és az orosz fekete-tengeri flotta blokád alá vonta a grúz partvidéket.
    A túlerőben lévő orosz katonaság 10-én estére visszaverte a grúzokat Chinvaliból, és a déloszét határt átlépve grúz törzsterületen nyomult előre. A grúz katonai erőket a déloszét határtól alig több mint 20 kilométerre, Gori városában vonták össze, de augusztus 12-én este már innen is visszavonulásra kényszerítette őket az orosz offenzíva, amely Tbiliszitől 34 kilométerre, Igojetinél állt meg. Közben jelentéktelen összecsapások után a grúz katonák kivonultak a másik szakadár területről, Abháziából is.
    A Nicolas Sarkozy, a soros EU-elnök Franciaország államfője közvetítésével tető alá hozott tűzszünet és a - teljesen csak október elején befejeződött - orosz visszavonulás ellenére a térségben ma is igen feszült a helyzet, megfigyelők szerint fennáll a veszély, hogy újabb fegyveres konfliktus tör ki.
    Oroszország már tavaly augusztus végén elismerte Dél-Oszétia és Abházia egyoldalúan kinyilvánított függetlenségét, és több ezer katonát állomásoztat a két területen. Mi több, katonai támaszpontok létesítését tervezi ott. Noha a romokat a határ grúz oldalán jórészt eltakarították, és szinte teljesen befejeződött az újjáépítés, helyszíni tudósítások szerint Grúzia Dél-Oszétiával szomszédos vidékén az emberek komolyan tartanak egy újabb orosz támadástól. Jellemző, hogy melegen üdvözölték az Európai Unió több mint 200 fős tűzszüneti megfigyelő misszióját. Az október óta működő misszió a huszonheteknek a koszovói után a második legjelentősebb hasonló vállalkozása.
    Ha újabb nagyobb fegyveres konfliktus valószínűleg nem is tör ki a közeljövőben, a grúziai helyzet így is elég ingatag ahhoz, hogy megrendüljön az a kép, amely szerint a kaukázusi ország az Európába szánt kőolaj és földgáz biztonságos tranzitútvonala.
    Grúzia stratégiai helyen fekszik, az energiahordozókban gazdag kaszpi-tengeri és közép-ázsiai térséget Európával összekötő folyosóban. Noha a legrövidebb út Örményországon át vezetne, a politikai realitás - Jerevánnak Törökországgal és Azerbajdzsánnal fennálló vitája a múlt század eleji örmény népirtásról, illetve a Karabah hovatartozásáról - kizárja, hogy a kőolaj és a földgáz erre jusson el Európába.
    Mint arra Susanne Nies, a brüsszeli nemzetközi kapcsolatok francia intézetének igazgatója a Le Figaro című párizsi lapban a tavalyi dél-oszétiai háború után rámutatott, Oroszország megtehette volna, hogy megrongálja a Baku-Ceyhan olajvezetéket vagy párját, a Baku-Tbiliszi-Erzurum gázvezeték grúziai szakaszát, de nem tette, feltehetően azért, mert nem akarta rontani politikai imázsát.
    A vezetékek tehát nem rongálódtak meg a tavalyi háborúban, a fegyveres konfliktusnak azonban szerepe lehetett abban, hogy Azerbajdzsán június végén megállapodott Oroszországgal 500 millió köbméter gáz eladásáról. A szállítás jövőre indulhat.
    A Gazprom orosz állami gázipari óriás bejelentette, hogy jogot szerzett az azeri Sah-Deniz gázmezőn második ütemben kitermelendő gáz megvásárlására. Ezt a mezőt szemelték ki az egyik olyan forrásnak, amelyből meg lehetne tölteni az Oroszországtól való energiafüggés mérséklését célzó Nabucco gázvezetéket. Richard Morningstar, az amerikai elnök eurázsiai energiaügyekkel foglalkozó különleges megbízottja nemrégiben kijelentette, hogy a Sah-Deniz II nélkül a Nabucco nem lehet életképes. Az ingatag grúziai helyzet megfigyelők szerint szerepet játszhat abban, hogy Baku Kelet és Nyugat között egyensúlyozva diverzifikálni próbálja gázexportját.
    A háború további következménye, hogy - mint azt Giorgi Kucisvili, a fegyveres konfliktusokat kutató tbiliszi nemzetközi központ igazgatója kifejtette - "meghatározatlan időre kitolódott, az is lehet, hogy örökre elveszett a lehetőség Grúzia területi egységének helyreállítására". Emellett, úgy tűnik, elszállt az esélye a grúz NATO-csatlakozásnak is, amelyet pedig Miheil Szaakasvili grúz elnök olyannyira szorgalmaz bő öt és fél évvel ezelőtti hatalomra jutása óta folyamatosan.
    A fegyveres konfliktus nyomán erőteljesen lehűlt a nyugati országok és Oroszország viszonya, azonban a Moszkvának címzett heves nyugati - elsősorban amerikai - bírálat mára visszafogottá vált. Júniusban újraindult a háború után felfüggesztett NATO-orosz párbeszéd, a januárban hivatalba lépett új amerikai elnök, Barack Obama pedig meghirdette az orosz-amerikai viszony "újraindításának" programját.
    Igaz, hogy Grúzia jórészt amerikai segítséggel szervezte újjá hadseregét a háború óta eltelt egy évben - a grúz katonaság mostanra orosz illetékesek szerint jobban föl van fegyverezve, mint volt a harcok kirobbanása előtt -, Tbiliszi azonban hírek szerint elégedetlen, mert Washington nem tett eleget annak a kérésnek, hogy szállítson harckocsi-elhárító és légelhárító fegyvereket Grúziának.
    Washington igyekszik egyensúlyozni, úgy javítani a viszonyt Moszkvával, hogy közben ne idegenítse el magától grúz szövetségesét. Mindenesetre kicsi az esély rá, hogy Obamáról utcát neveznek el Tbilisziben, ahogy az négy éve hivatali elődjével, George W. Bushsal megesett.