Egy bíróság előtt tanúskodó volt al-kaidás felidézi a terroristák ötletbörzéjét

New York |

<p>Egy New Yorkban bíróság előtt tanúskodó, brit állampolgárságú volt terrorista felidézte kedden, hogy al-kaidás társaival ötletbörzéket tartottak célpontjaik kijelölésére.</p>

A 35 éves Saajid Badat Nagy-Britanniában mondta videóra tanúvallomását. Nem utazik az Egyesült Államokba, mert ott letartóztatnák egy repülőgép elleni merényletkísérlet kiterveléséért. Az amerikai hatóságok 2004-ben emeltek ellene vádat amiatt, hogy segített a "cipőbombás" Richard Reidnek megtervezni a támadást az American Airlines Párizs és Miami között közlekedő egyik járata ellen. Reid 2001 decemberében a cipőjébe rejtett robbanószerkezettel akarta felrobbantani a gépet, de a személyzet és az utasok megakadályozták ebben.

Badat a kedden lejátszott felvételen elmondta a New York-i bíróságnak, hogy örvendezve fogadta a New York-i WTC-tornyok elleni repülőgépes terrortámadás hírét, és nevetett, amikor a 2001. szeptember 11-i összehangolt támadás kitervelője, Hálid Sejk Mohammed áthúzta a tornyok fényképét egy albumban, amelyben a világ legmagasabb épületei voltak összegyűjtve. Három évig volt tagja az al-Kaidának. Annak hatására hagyta el a szervezetet, hogy apja halálosan megfenyegette. Ma már megtagadja múltjának ezt az epizódját - közölte. 2007-ben kezdett el együttműködni a brit és az amerikai hatóságokkal, amikor olvasta a hírekben, hogy Hálid Sejk Mohammedet bíróság elé állítják. Tanúként ellene akart vallani, mert bosszút akart állni volt felettesein, amiért gyilkos eszméket tanítottak neki.

Elmondta, hogy Hálid Sejk Mohammed már a 2001. szeptember 11-i merénylet után néhány nappal számolt vele és Richard Reiddel mint akciót végrehajtó terroristákkal. Egy Amerikába tartó gép felrobbantásának lehetőségéről beszélt nekik, illetve egy olyanéról, amely Európa felett repül. Felvetette, hogy támadást kellene végrehajtani az Egyesült Államok nyugati partja ellen is, vagy a londoni Canary Wharf üzleti negyed ellen.   

Badat a múlt hónapban abban a perben tett tanúvallomást, amelyben a vádlott Oszama bin Laden néhai al-Kaida-vezér veje. A kedden befejeződött perben pedig Musztafa Kamel Musztafa szélsőséges egyiptomi muzulmán vallási vezető a vádlott, aki a 90-es években vált elhíresültté Londonban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?