<p>A duisburgi mecset építését a Ruhr-vidéki város lakossága meglehetős toleranciával fogadta. Eltérően a kölni mecset terve elleni, hetekkel ezelőtti tiltakozásoktól, valamint a Berlin keleti felében a közelmúltban átadott mecset elleni tüntetésektől, Duisburgban szinte senki nem kifogásolta az építést.</p>
Duisburgban hatalmas mecsetet avattak
Sőt a környék lakossága, valamint a helyi egyházak részt is vettek a mecset tervezésében, illetve kivitelezésében. A muzulmánok pedig,- a szomszédokra való tekintettel - lemondtak arról is, hogy a mecsetből müezzin szólítson fel az imára. A 7,5 millió eurós épület méretei valóban impozánsak. Szemtanúk szerint a duisburgi mecsetet a híres isztambuli Hagia Sofia mecsetről mintázták, minaretje 34 méter magas, s több - hagyományos oszmán stílusban épült - kupolával is rendelkezik. Az imaház összesen 1200 muzulmán befogadására képes, közülük 800 férfi lenn, 400 nő pedig a fenti részben imádkozhat. Az avató ünnepségen részt vett Jürgen Rüttgers, Észak-Rajna-Vesztfália tartomány konzervatív miniszterelnöke. Rüttgers beszédében hangsúlyozta a Németországban élő, mintegy 3,3 millió muzulmán jogát arra, hogy reprezentatív imaházzal rendelkezzen. Németországban több mint 2600 iszlám imaház található, közülük immár 207 a minarettel rendelkező reprezentatív mecsetek száma. (MTI)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.