Mecsetben imádkozókra nyitott tüzet egy fegyveres Afganisztánban, többen meghaltak

pisztoly k

Ismeretlen fegyveres nyitott tüzet a nyugat-afganisztáni Herát tartomány egyik mecsetében imádkozókra, hat ember meghalt, egy megsebesült – jelentette be keddre virradóra az afgán belügyminisztérium.

Abdul-Matín Káni belügyi szóvivőnek az X-en közzétett tájékoztatása szerint az incidens hétfő este, Guzara körzetben történt, az áldozatok mind civilek.

A Press TV iráni hírtelevízió úgy tudja, a támadás egy síiták által látogatott mecsetben történt, az áldozatok között pedig egy gyerek is van.

Kedd reggelig a támadás elkövetését egyetlen csoport sem vállalta magára.

Az országban az Iszlám Állam-Horaszán Tartomány (ISKP) nevű terrorszervezet többször hajtott végre merényletet, elsősorban az általuk eretneknek tartott síita muszlim kisebbség ellen, legutóbb április 21-én, Kabulban.

Bár Afganisztánban a közbiztonság kissé javult a tálibok 2021-es hatalomátvétele nyomán, az utóbbi években több, az Iszlám Állam által végrehajtott merénylet történt az országban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?