Pokolgép robbant egy kabuli mecsetben, többen meghaltak

Pokolgép robbant egy kabuli mecsetben, többen meghaltak

Legalább négyen meghaltak egy mecsetben végrehajtott pokolgépes merényletben Kabulban pénteken – közölte az afgán belügyminisztérium.

Tárik Arján belügyi szóvivő hozzátette, hogy a halottak közt van a mecset egyik elöljárója, és további 8 ember megsebesült a robbantásban, amely nem sokkal a pénteki ima előtt történt.

A merénylet elkövetéséért egyelőre egyetlen csoport sem jelentkezett.

Ebben a hónapban már elkövettek hasonló támadást egy másik kabuli mecset ellen, amelyben egy ismert prédikátor is életét vesztette.

A támadást nem sokkal azt követően hajtották végre, hogy az afgán kormányzat csütörtökön bejelentette: felgyorsítja a nemrég megkezdett fogolycserét a tálib lázadókkal.

A fogolycsere része az Egyesült Államok és a kormányelles, iszlamista tálibok között kialkudott megállapodásnak, amelyet  február végén írtak alá a katari fővárosban, Dohában. Az egyezség egyebek között előirányozza a még Afganisztánban állomásozó külföldi csapatok kivonását is. A fogolycsere részeként az afgán kormány nagyjából ötezer tálibot enged el, a felkelők pedig ezer foglyukat bocsátják szabadon. Kormányzati tájékoztatás szerint az afgán kormány eddig háromezer, a tálib mozgalom pedig 500 foglyot engedett szabadon.

Ugyanekkor Asraf Gáni afgán elnök arra figyelmeztetett, hogy a terrorista fenyegetés nem múlik el egy esetleges békekötéssel a tálibok és Kabul közt, emlékeztetve, hogy az al-Kaida terrorszervezet és az Iszlám Állam csoportjai szintén jelen vannak az ázsiai országban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?