Draskovics feloszlatná

Belgrád. Vuk Draskovics, az új szerb külügyminiszter szerint mihamarabb fel kell oszlatni a szerb titkosszolgálatot, mert semmilyen reform nem használ a milosevicsi rezsim idején terrorszervezetté züllesztett szakszolgálatnak.

Belgrád. Vuk Draskovics, az új szerb külügyminiszter szerint mihamarabb fel kell oszlatni a szerb titkosszolgálatot, mert semmilyen reform nem használ a milosevicsi rezsim idején terrorszervezetté züllesztett szakszolgálatnak. „Nem hiszem, hogy egy rosszindulatú daganatot valamiféle kencékkel jóindulatúvá lehet változtatni.” Szerinte a Biztonsági Információs Ügynökséggé (BIA) keresztelt titkosszolgálat átalakulás nélkül lett a hírhedt milosevicsi Állambiztonsági Szolgálat utódja. Draskovics közölte: ha a rendszerváltás után rögtön felszámolták volna a titkosszolgálatot, akkor Zoran Djindjics szerb miniszterelnök ma is élne. „Djindjics halála után sem mert senki nyomozni olyan bűncselekményekben, amelyekben érintettek a BIA tisztjei.” A vitát a titkosszolgálatról az indította újra, hogy a merénylet után feloszlatott, vörössapkás néven ismert titkosszolgálati halálosztag (JSO) hat egykori tagja a JSO jelképeit ábrázoló pólókban jelent meg a nézőközönség soraiban a Djindjics gyilkosai ellen folyó perben. Akkor, amikor éppen tanúskodni kezdett Milan Veruovics, a kormányfő testőrségének parancsnoka. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?