Döntő csata indul Aleppóért

Aleppó.

Aleppó. Egész Aleppó elfoglalá-sát tűzte ki célul a Dzsejs al-Fath szír lázadócsoport, miu-tán állítása szerint sikereket ért el a Bassár el-Aszad elnök-höz hű kormányerők elleni harcban a szír nagyvárosban.

A kiterjedt szíriai aktivistahálózattal rendelkező Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű szervezet tegnap közölte, hogy mind a szíriai kormányerők, mind a lázadók erősítést hajtanak végre Aleppónál döntő csatára készülve. A Dzsejs al-Fath friss közleményében azt állította, hogy sikeres támadást indított a hadsereg egyes létesítményei ellen Aleppó déli peremkerületeiben, és súlyos harcok árán megtörte a hadsereg ostromát a város keleti részén, amire Aszad hadserege nem számított. „Bejelentjük Aleppó felszabadításának új szakaszát és megsokszorozzuk harcosaink számát, hogy felkészüljünk a küszöbönálló csatára. Nem nyugszunk, amíg nem húzzuk fel a zászlót az aleppói citadella felett” – közölte a Dzsejs al-Fath. A lázadócsoport arra szólította a kormánykatonákat, hogy szökjenek meg a hadseregből, számukra „a bűnbánat kapuja nyitva áll, de nem sokáig”.

Az OSDH összesítése szerint az elmúlt héten az aleppói harcokban több mint 500 lázadó és kormánykatona, és legalább 130 civil halt meg. Az utóbbi napokban heves harcok dúltak a kormányerők által ostromgyűrűbe zárt városban. A nagyváros keleti részét uraló felkelők azt állították, hogy szombaton először sikerült áttörniük a kormányerők állásain és csatlakozni a település északi részén harcoló társaikhoz. A szíriai kormánybarát média tagadta ezt, sőt arról számolt be, hogy a hadsereg újabb területeket szerzett a felkelőktől. Rámi Abder-Rahmán, az OSDH vezetője azt állította tegnap, hogy a felkelőknek valóban sikerült a kormányerők általi ostromgyűrű megtörése, ellentámadásba lendültek, és a város nyugati részén ők kerítettek be olyan részeket, amelyek az Aszadhoz hű erők kezén voltak eddig. Abder-Rahmán szerint a kormányerők (akik között vannak szíriaiak, irániak, irakiak és a libanoni Hezbollah lázadószervezethez tartozók) kétezer emberrel erősítik meg aleppói egységeiket. A felkelők pedig a szomszédos Idlíb tartományból kaptak erősítést. A Reuters brit hírügynökség szerint a heves harcokról és légi csapásokról szóló jelentések alapján csupán annyi szűrhető le, hogy egyelőre biztosan nem sikerült az ostromgyűrűbe zárt városrészben élő mintegy 250–300 ezer civil számára biztonságos menekülési útvonalat nyitni. A felkelők a múlt hónapban kezdték meg az Aleppó északi részén fekvő, kormányerők kezén lévő vékony területsáv ostromát, hogy azon átverekedve magukat ismét összeköthessék Kelet-Aleppót a felkelőcsoportok kezén lévő nyugat-szíriai területekkel. A közel-keleti ország második legnagyobb városa 2012 óta megosztott, nyugati felét a szíriai hadsereg, keleti részét fegyveres felkelőszervezetek tartják ellenőrzésük alatt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?