Doni megemlékezések országszerte és Oroszországban

Budapest |

<p>Országszerte megemlékezéseket tartanak a hétvégén, a doni katasztrófa 70. évfordulóján. Hetven éve, 1943. január 12-én kezdődött a második világháborúban a szovjet Vörös Hadsereg támadása a Don-kanyarban, ahol napok alatt szinte teljesen megsemmisült a kétszázezres 2. magyar hadsereg; ez volt a magyar hadtörténet legnagyobb veresége.</p>

 

Szombaton Pákozdon felavatták a nemzeti emlékhelyet jelző márványoszlopot a Pákozdi Katonai Emlékparkban. L. Simon László, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkára, a térség országgyűlési képviselője emlékeztetett: a 2010-es kormányalakítás után vita alakult ki szakmai körökben is a nemzeti emlékhelyekről, és végül a kormány eredeti tervéhez képest két további emlékhely is létesült, ezek egyike a pákozdi.    A nemzet, a hazaszeretet és a honvédelem fogalma egymástól elválaszthatatlan - mondta. A honvédelem ügye túlmutat az 1848-as pákozd-sukorói csatán, ennek szellemében született meg az emlékpark, ahol jól megférnek az aradi vértanúkra emlékeztető kopjafák, az 1956-os forradalmat jelképező harckocsi, valamint a két világháború és a mai békefenntartók emlékhelye.    Kövér László házelnök megbízásával magyar delegáció emlékezett Oroszországban az urivi áttörés 70. évfordulója alkalmából az Országgyűlés képviseletében. A parlamenti delegáció a Don-kanyar több települése - köztük Rudkino, Boldirevka, Grenache - magyar temetőiben koszorút és nemzeti színű szalagot helyezett el. Utóbbi egy magánterület, ahol mintegy 300 magyar katona nyugszik - ismertette Papcsák Ferenc, fideszes országgyűlési képviselő, hozzátéve, hogy Rukinóban az elhunyt munkaszolgálatosokról is megemlékeztek.     Emlékeznünk muszáj, hogy történelmünket meg tudjuk tartani - hangoztatta a honvédelmi miniszter szombaton a budai Várban, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum udvarán a doni katasztrófa 70. évfordulóján tartott megemlékezésen. Hende Csaba - miután véget ért az évforduló alkalmából a Mátyás templomban tartott szentmise - azt mondta: a feladatot, amit a magyar királyi 2. hadseregre bíztak, nem lehetett megoldani, nem lehetett a rendelkezésre álló erőkkel és eszközökkel a kijelölt lehetetlenül hosszú védőszakaszt megtartani, különösen a megfelelő felszerelés, fegyverzet, utánpótlás és tartalék híján.    A miniszter beszédét követően megkoszorúzták a múzeum udvarán lévő emléktáblát, majd Boross Péter volt miniszterelnök, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke megnyitotta az éjjel 3 óráig tartó virrasztást.    A Jobbik Pákozdon, a Don-kanyar kápolnánál emlékezett az évfordulóra.     A fővárosi Petőfi szobornál baloldali pártok és antifasiszta szervezetek tartottak fáklyás megemlékezést. Horváth Csaba, az MSZP fővárosi frakciójának vezetője beszédében hangsúlyozta: a több mint 100 ezer magyar katona 70 évvel ezelőtti halála a nemzet legnagyobb, de egyben legértelmetlenebb háborús vesztesége volt. Az Orbán-kormány nosztalgiával tekint arra a Horthy-rendszerre, amely vágóhídra küldte a magyarokat - fogalmazott.    900 ezer magyar élet volt az ára a Horthy-féle politikának. Minden magyar családot veszteség ért, minden magyarnak van kit gyászolnia – tette hozzá.    Vadai Ágnes független országgyűlési képviselő, a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja szerint 70 évvel ezelőtt rossz ügyért mentek harcba a magyar katonák.     Hanti Vilmos, a demonstrációt szervező Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének elnöke szerint bűnös az a politika, amely 70 évvel ezelőtt a vágóhídra hajtotta a magyarokat. Horthy Miklós szelleme kísért a mai kormányban is, ezt pedig el kell ítélni – tette hozzá.    A doni veszteségekről pontos adatok még ma sem állnak rendelkezésre. A 2. magyar hadsereg mintegy 93 500, más források szerint 120 ezer, illetve 148 ezer embert vesztett el, az elesettek és a fogságba kerültek pontos számát megállapítani nem lehet.    A doni katasztrófa a magyar hadtörténet legnagyobb veresége. Magyar katonaság a keresztes háborúk óta nem harcolt olyan messze a hazájától, mint akkor.A megemlékezések vasárnap és hétfőn is folytatódnak országszerte.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?