Csúcshét New Yorkban

New York. George Bush amerikai elnök és Gerhard Schröder német kancellár tegnapi találkozóján bejelentették, hogy félrerakták korábbi nézeteltéréseiket. Az előző, közép-európai idő szerint hajnali Bush–Chirac találkozót Párizsban úgy kommentálták, hogy fennmaradt a „szívélyes nézeteltérés” Irak ügyében az amerikai és a francia elnök között.

Bush és Schröder közölte: a jövőben együtt munkálkodnak Irak stabilitásáért. A két vezető New Yorkban az ENSZ-közgyűlés ülesszakának szünetében találkozott egymással, s a felek kölcsönösen biztosították egymást arról, hogy a múltbeli konfliktusnak vége. Egyébként ez volt az első találkozójuk 16 hónap óta. Schröder elmondta, hogy Németország támogatni szeretné a szövetségeseket, ezért hajlandó lenne részt venni a biztonsági és rendőrségi erők kiképzésében. Bush megerősítette Schrödernek, hogy az Egyesült Államok jelenlegi kormánya számára rendkívül fontos a Németországhoz fűződő viszony.

Az amerikai és a francia elnök – az ENSZ-közgyűlés előtt elhangzott felszólalásuk után – az USA ENSZ-missziójának épületében tartott megbeszélést. Jacques Chirac megerősítette, hogy akkor sem fogja megakadályozni az új BT-határozat elfogadását, ha az nem rögzíti az iraki szuverenitás gyors átruházásának menetrendjét. A találkozót egy amerikai illetékes úgy kommentálta, hogy Franciaország a jelek szerint segíteni akar. Az illetékes szerint a két elnök a 45 perces találkozón nyugtázta: nézeteik eltérnek egymástól, de megállapodtak abban, hogy megpróbálnak együtt dolgozni. Bush elnök a közgyűlés előtt mondott beszédében elutasította a szuverenitás gyors átruházását, amelyet Franciaország és Németország szorgalmaz. Fennmaradt a szívélyes nézeteltérés Irak ügyében az amerikai és a francia elnök között – így kommentálták a párizsi lapok az udvarias, de ellentétes kiindulópontú találkozót. Francia megfigyelők szerint ennek nyomán legfeljebb olyan minimális igényű ENSZ-határozat jöhet létre, amely nem alkalmas arra, hogy lényeges változást idézzen elő Irakban. Egyébként a világszervezetben széles körű egyetértéssel és tetszéssel találkozott Jacques Chirac beszéde. A nemzetközi jog és szolidaritás szószólójaként ezúttal is leszögezte, hogy „senki nem cselekedhet egyedül, a többiek nevében”. A Le Figaro úgy látja, hogy Bush és Chirac találkozója a békülékeny gesztusok dacára nem volt és nem is lehetett gyümölcsöző. Egyelőre nem mutatkozik találkozási pont: Párizs az iraki szuverenitás helyreállítását sorolja az első helyre, Washington viszont továbbra sem hajlandó lemondani kormányzói szerepéről. A Libération az általánosságok szintjén maradó Bush-beszéd és Chirac konkrét akciókat szorgalmazó javaslatai közötti látványos különbségre hívta fel a figyelmet.

A Fehér Ház elhódítására készülő demokrata törvényhozók csípős kritikával fogadták Bush felszólalását. John Edwards szenátor szerint az elnök nem ajánlott fel másoknak nagyobb beleszólást a döntésekbe, és ezzel elszalasztott egy lehetőséget arra, hogy bővítse Amerika iraki politikájának nemzetközi támogatottságát. John Kerry szenátor szerint az elnök ismét elmulasztotta közölni, hogy pontosan milyen szerepet szán az ENSZ-nek Irakban és milyen menetrend szerint képzeli el a hatalom átruházását. Joseph Lieberman szenátor megkésett és kelletlen kérésnek nevezte a felszólalást.

A további állam- és kormányfők felszólalásait is az Irakkal kapcsolatos eddigi állásfoglalásaik határozták meg. José María Aznar spanyol miniszterelnök többnemzetiségű erő megalakítását és az ENSZ által irányított polgári igazgatás megteremtését javasolta az ENSZ Közgyűlése előtt. Luis Inácio Lula da Silva brazil elnök hangsúlyozta, hogy az iraki szuverenitás mihamarabbi helyreállítása végett a politikai átmenet levezénylését az ENSZ-re kell bízni, és nem a megszálló hatalomra. Megawati Sukarnoputri indonéz elnök úgy ítélte meg, hogy az izraeli–palesztin konfliktus megoldatlansága táplálja a nemzetközi terrorizmust és az iraki háború sokkal több gondot okozott, mint amennyit meg akart oldani. Hamid Karzai afgán elnök felszólította Pakisztánt, hogy akadályozza meg a táliboknak és az al-Kaida terroristáinak a pakisztáni határ menti hegyvidékről kiinduló támadásait országa ellen.

A nevezetesebb, nemzetközi érdeklődéssel kísért New York-i megbeszélések közé tartozott Chirac, Schröder és Vlagyimir Putyin orosz elnök hármas csúcsa. Az iraki háború három legfőbb ellenzője tegnap délután egyeztetett. (m, t, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?