Életmentő génterápiát kapott a hétéves Dominik

Életmentő génterápiát kapott a hétéves Dominik

A hétéves Galó Tamás Dominik kezelésére 700 millió forint gyűlt össze.

Féléves kora óta küzd gerincet érintő izomsorvadással a most hét éves Galó Tamás Dominik. Szülei gyűjtést szerveztek, hogy kisfiuk megkaphassa a világ legdrágább gyógyszerét. A magyar társadalombiztosítás – a szlovákkal ellentétben – ugyanist azt nem támogatja. 

A betegségben szenvedő gyermekek csak körülbelül kétéves korukig élhetnek a megfelelő kezelés nélkül – Tomika szülei éppen ezért kezdtek gyűjteni. Két évig tartott a gyűjtés a körülbelül 1,8 millió euróba kerülő gyógyszerre, és csak 2023 decemberére gyűlt össze elegendő pénz. 

A család február 14-én Dubajba utazott, hogy Tomika megkaphassa az életmentő génterápiát. Tomika azonban tudőgyulladást kapott a légkondícionáló miatt, és kórházba is került. Ennek fényében bizonytalanná vált a kezelés időpontja. Végül április 3-án e délután sikeresen megkapta a kezelést.  

„Eljött az a nap, amire annyira vártunk, amiért annyit küzdöttünk Együtt! Tomika ma délután megkapta a Zolgensma génterápiát! Hihetetlen mennyi érzés kavarog egyszerre bennünk, el sem hisszük, hogy annyi nehézség, megpróbáltatás után, végre túl van rajta. Hálásan köszönjük Nektek, hogy hittetek bennünk, abban hogy sikerülni fog nekünk is és Tomika is megtapasztalhatja a génterápia csodáját” 

– közölte a kisfiú édesanyja, Anikó a Facebook-oldalán. 

Tomika végig jókedvű maradt, pedig eleinte félt a kezeléstől. A Galó család hálás a sok segítségért, hiszen Tomika így esélyt kaphat a teljes életre. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?