Csehországban növelte támogatottságát az ellenzéki ANO mozgalom

babis

Növelte támogatottságát az ellenzéki ANO mozgalom Csehországban. Az Andrej Babiš volt kormányfő vezette tömörülés májusban 34,5 százalékkal nyert volna meg egy parlamenti választást – derült ki a Median közvélemény-kutató intézet országos felméréséből, melyet pénteken hoztak nyilvánosságra Prágában.

A második helyen a kormánykoalíciós Polgári Demokratikus Párt (ODS) végzett volna 15 százalékos támogatottsággal, míg a harmadik hely a szintén kormánykoalíciós Kalózpárté lett volna 10,5 százalékkal.

Míg az ANO mozgalom támogatottsága az előző, áprilisi felméréshez viszonyítva 3,5 százalékkal emelkedett, az ODS és a Kalózok támogatottsága változatlan maradt. Változatlanul 8,5 százalék a negyedik helyen lévő ellenzéki Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD) mozgalom támogatottsága is.

Az ötpárti kormánykoalíció további három pártjának támogatottsága ugyan valamivel az ötszázalékos parlamenti küszöb felett mozog, de a Median szerint nem lehet biztosnak tekinteni bejutásukat a parlamenti alsóházba. A Polgármesterek és Függetlenek (STAN) mozgalomnak hat, a TOP 09 pártnak 5,5 százalékos támogatottságot mértek, míg a kereszténydemokrata KDU-CSL támogatottsága öt százalék alatt van. A felmérés statisztikai hibája kisebb pártoknál 1,5, nagyobb pártoknál három százalék – közölték.

A Median számításai szerint az ötpárti kormánykoalíció a mai, összesen 41 százalékával csak 92 mandátumot szerezne a 200 tagú képviselőházban a jelenlegi 108 mandátummal szemben, elveszítené parlamenti többségét. Az ANO egyedül szintén nem tudna kormányt alakítani, s koalíciós partnerre lenne szüksége – írták.

Biztosan elmenne választani a megkérdezettek 64 százaléka, ami megközelíti a 2021-es választásokon kimutatott 65,43 százalékot.

A következő parlamenti választásokat 2025 októberében tartják Csehországban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?