Csehországban is áldozatot követelt a szamárköhögés

szamárköhögés

A betegség Szlovákiában is terjed, főleg kisgyermekekre és immunhiányos személyekre veszélyes.

A Blesk portál szerint a csehországi áldozat az 55–64 éves korosztályba tartozik. Az Állami Egészségügyi Intézet adatai szerint az elmúlt héten 827 ember fertőződött szamárköhögéssel Csehországban, az év eleje óta pedig összesen 3101-en fertőződtek meg.

Matyáš Fošuma, az egészségügyi minisztérium közegészségügyi osztályának igazgatója úgy véli, hogy a megbetegedések száma már közel lehet a csúcshoz. Az orvosok azt javasolják, hogy a terhes nők kapjanak oltást, a szülők pedig 10–11 éves gyermekeik esetében gondolkozzanak el az újraoltáson.

A legmagasabb a megbetegedések száma a tinédzserek körében. Ezek a 15 és 19 év közötti fiatalok, és ők teszik ki a megbetegedettek mintegy harmadát. A szakértők szerint ez összefügghet a 2007-ben megváltozott vakcinával, amelynek ugyan kevesebb mellékhatása van, de alacsonyabb immunitást eredményez. Ráadásul az orvosok szerint a szülők tizede kihagyja ezt az oltást a 10–11 éves gyermekei számára.

(Pluska)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?