Csehországban elloptak egy angol telivért, amelynek Ramzan Kadirov a tulajdonosa

Ramzan Kadirov

Csehországban elloptak egy angol telivért, a versenyló értéke mintegy 16 600 euró – közölte kedden a cseh rendőrség, amely egyben a lakosság segítségét kérte az ügy kivizsgálásában.

A 16 éves versenyló a Prágától észak-nyugatra fekvő Krabčice településen lévő méneshez tartozott – mutatott rá Pavla Kofrová rendőrségi szóvivő. A Jezdci.cz hírportál szerint az angol telivér tulajdonosa Ramzan Kadirov csecsen elnök.

Ramzan Kadirov 2012-ben vett meg Csehországban egy Darhorse névre hallgató ménest, amelyet még abban az évben nyilvántartásba vett a cseh Jockey Club. A Krim félsziget orosz elfoglalását, és az Európai Unió Oroszországgal szemben bevezetett szankcióit követően 2014-ben a cseh pénzügyminisztérium korlátozta Ramzan Kadirov hozzáférését a méneshez.

A méneshez tartozó Zazou nevű angol telivér eddig 36 versenyen vett részt, s ebből kilenc alkalommal győztesen került ki, amiért összesen több mint 1,2 millió eurót nyert tulajdonosának. Az uniós szankciók miatt azonban Ramzan Kadirov a pénzhez nem juthatott hozzá.

Zazout valószínűleg péntek éjjel vagy szombat hajnalban lopták el ismeretlen tettesek. A Radiozurnál közszolgálati hírrádió szerint két oroszul beszélő ember már tavaly januárban, tehát még az ukrajnai orosz offenzíva előtt megpróbálta elvinni a lovat a ménesből, amit azonban Rostislav Kopecky, a krabcicei ménes tulajdonosa megakadályozott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?