Ciprasz tagadta a harmadik mentőprogramért folyamodást

Athén |

<p>Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök pénteken tagadta, hogy országa harmadik nemzetközi mentőcsomagért folyamodna, miután lejár a jelenleg futó hitelprogram négy hónapos meghosszabbítása.</p>

A kormány ülésén készült televíziós felvételek tanúsága szerint Ciprasz azt is kijelentette, hogy kérték az adósság csökkentését. A nemzetközi hitelezők ebben a kérdésben egységesek: határozottan ragaszkodnak ahhoz, hogy Görögország teljes egészében fizesse vissza adósságát. 

Görögország 2010 óta két mentőcsomag keretében 240 milliárd eurós támogatásban részesült az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap forrásaiból, cserébe súlyos megszorításokat és reformokat kellett végrehajtania. A hitelmegállapodások az Európai Unió esetében február 28-án, a valutaalappal pedig 2016-ban járnak le. Az euróövezeti pénzügyminiszterek kedden hagyták jóvá a megállapodás négy hónappal történő meghosszabbítását. 

Jánisz Varufakisz görög pénzügyminiszter pénteken azzal büszkélkedett, hogy szándékosan terjesztett euróövezeti partnerei elé homályos elképzeléseket tartalmazó reformprogramot. Az euróövezeti pénzügyi támogatás meghosszabbításának előfeltétele volt, hogy a görögök olyan javaslatot terjesszenek elő, amely kellően átfogó és vitaalapként szolgálhat a végleges megállapodás kidolgozásához. 

A görög lista nem tartalmazott sem határidőket, sem számszerűsített vállalásokat, ami szándékos volt - mondta egy pénteki televíziós nyilatkozatban Varufakisz, "produktív bizonytalanságot" emlegetve. Ezt azzal indokolta, hogy egyes euróövezeti kollégái azt parancsolták neki, ne említsen számokat a javaslatokban, "különben azt nem hagyják jóvá parlamentjeik".

Az egy hónapja hivatalba lépett görög kormánynak több választási ígéretétől is vissza kellett lépnie az euróövezeti jóváhagyás megszerzéséhez. Miközben a Ciprasz-kormány pénteken a parlamentben ülésezett, az épület előtt a kommunista párt több ezer szimpatizánsa tüntetett és ítélte el az eurócsoporttal kötött egyezséget. 

A legfrissebb felmérések szerint azonban a kormány továbbra is maga mögött tudhatja a választók túlnyomó többségét. A megkérdezettek 76 százaléka pozitívan ítéli meg a kormány eddigi teljesítményét, és több mint kétharmaduk elégedett azzal, ahogy a kormány az uniós partnerekkel tárgyalt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?