CinePécs: fény az alagút végén

Amit már csak azért is sajnálhat az európai mozi bosnyák fenegyereke, mert érintett volt a dologban. A tizenkét versenyfilmet felvonultató pécsi mustra záróakkordja ugyanis a Cigányok ideje című Kusturica-film alapján készült színpadi előadás felvétele volt. A Prágában tanult, szarajevói kultmester húsz évvel ezelőtt forgatott filmjét tavaly „nagy umca-umca-umcaccával” mutatta be a párizsi Bastille Operaház, s ezt a pezsgő, forró hangulatú produkciót láthatta most a CinePécs közönsége, mielőtt a fesztivál győztes alkotásának címe elhangzott volna. Azt pedig mindkét zsűri (a nemzetközi és a FIPRESCI is) a román Andrei Gruzsniczki rendezésének, A másik Irinának ítélte oda. Egy vidékről a fővárosba költöző fiatal pár tragédiába torkolló sorsát ecseteli a film: Aurel biztonsági őrként dolgozik egy bevásárlóközpontban, Irina pedig egy egyiptomi cég megbízható könyvelője. Főnökei épp ezért küldik ki Kairóba, szakmai továbbképzésre. Irina már második kiküldetését tölti Egyiptomban, hazautazása napján azonban Aurelt telefonon értesíti a kinti román konzul, hogy felesége öngyilkos lett. Aurel kevésnek találja a kapott információkat, ezért ő maga veszi kezébe az ügyet, hogy pontosan lássa, mi történt Irinával.

Ennyire hétköznapi, ennyire egyszerű, és mégis ennyire felkavaró történetek kerültek az idén a pécsi mustra műsorára. Ez a CinePécs igazi pozitívuma: Közép- és Dél-Európa évi filmterméséből olyan alkotásokat válogat össze, amelyek itt és most játszódnak, a közelünkben, a szomszédunkban, a közvetlen környezetünkben. Mintha valódi szemtanúi lennénk e különös történéseknek, vagy épp a saját életünk egy-egy szeletét látnánk a vásznon mindenféle körítés, flitterek és színes léggömbök nélkül.

Pécs a kisemberek, a hétköznapi hősök és antihősök életét mutatja meg. A horvátországi „feketék”, egy önkéntes katonai alakulat tevékenységét a szerb-horvát háborút követően. Egy kelet-boszniai, háború pusztította falu életveszélybe sodródott lakóit. Egy tiroli faluban történt hármas öngyilkosság áldozatainak összezavart rokonait. Egy ártatlanul elítélt bolgár férfi versenyfutását az idővel. Egy sziléziai város fiataljainak tragikomédiába illő mindennapjait.

De tartogatott jó néhány gyöngyszemet az információs szekció is. A világ nagy és a megváltás a sarkon ólálkodik című bolgár film is szívszorongató családi történet. A kommunizmus elől Németországba menekült bolgár család legifjabb tagja, Alex már választott hazájában, autóbaleset következtében veszíti el szüleit. De elveszíti az emlékeit is. Az ostábla és különböző fortélyok segítségével a nagyapja hozza vissza az amnéziába esett fiatalember emlékezőtehetségét, s miközben Németországból hazakerekeznek Bulgáriába, hol a múltban, hol a jelenben járva tudjuk meg mindazt, ami szülőkkel és nagyszülőkkel esett meg a nyolcvanas évek kommunista érája alatt, az olaszországi menekülttáborban, majd később, Németországban. Megrendítő családi tabló Sztefan Komanderev rendezése, nagy eséllyel indul a film a legjobb idegen nyelvű alkotások Oscar-jelölésében.

A román–angol–magyar összefogásban készült Varga Katalin, Peter Strickland rendezése az idei Berlinalén már díjat szerzett, ám minden bizonnyal nyer még néhány komoly babért. A gyönyörűen fényképezett (operatőr Győri Márk) balladisztikus történet főhősét elűzi a férje, és a falubeliek sem tudnak megbocsátani neki. Varga Katalinnak nincs más választása, elindul, hogy megkeresse tizenegy éves fia vérszerinti apját. Hosszú az út fel a hegyekbe, a bosszú pedig nem csillapodik a nőben. Orbán fia egy erőszakkal elkövetett testi kapcsolat gyümölcse. Varga Katalin előbb a bűnös barátjával végez, aki egykor röhögve nézte végig kegyetlen meggyalázását, aztán egy nap befészkeli magát a már kiegyensúlyozott házasságban élő, a lelke mélyén már mindent megbánt férfi házába. S a tragédia ott sem marad el, de Varga Katalin kálváriája is döbbenetes véget ér.

Volt egy szívmelengetően kedves, humorral és iróniával teli friss magyar film is az idei CinePécsen. Ellensúlyozni ugyan nem tudta a sok lehangoló, fájó, sötét történetet, másfél órára azonban ki tudta szakítani a nézőt a moziban s a mindennapokban látott tragédiák végeláthatatlan sorozatából. Az elsőfilmes Tóth Barnabás (ő játszotta egykor, még kiskölyökként Szabó Ildikó Gyermekgyilkosságok című nagy erejű alkotásának főszerepét) Rózsaszín sajtja, amely üdeségével, lendületével, lelkületével és sajátos bájával egészen új fejezetet tudott nyitni a magyar film 2000-ben elkezdett képeskönyvében. Egy igazi dumagép, egy minden hájjal megkent nőgyógyász, az ágybeli kalandok koronázatlan királya a történet egyik hőse, az életet valóban habzsoló ötvenes, de még mindig fiatalos apa, „szenvedő alanya” pedig szelíd, romantikus lelkű, tizenkilenc éves fia, aki egyáltalán nem követi őse szexuális stratégiáját. Ő nem a hirtelen adódó, érzelemmentes numerák híve, Dani az igaz szerelmet keresi. Még akkor is, ha a barátja, s legfőképp az apja jókat mulatnak rajta. Bezerédi Zoltán játssza lenyűgözően a hedonista apát, s a színészként is hiteles Tóth Barnabás a fiát. Páratlan páros az övék. Sugárzó humorral, remek szófordulatokkal tűzdelik tele a filmet, a címbeli rózsaszín sajtról pedig csak annyit: ilyet az üzletben nem árusítanak. Ezt máshol kell keresni. Lent, „délen”, a legmelegebb lankákon.