Budapest Pride - Az amerikai nagykövet is csatlakozott

Budapest |

<p>Egy időre Eleni Tsakopoulos Kounalakis, az Egyesült Államok budapesti nagykövete is csatlakozott a szombati Budapest Pride felvonuláshoz.</p>

A menet az Andrássy úton a Kodály köröndnél haladt, amikor a testőrökkel körülvett diplomata megjelent és beállt a felvezető kamion mögé. A nagykövet, aki feltehetően a szervezőktől kapott egy kisebb szivárványszínű zászlót, mosolyogva fényképezkedett a felvonulás résztvevőivel, majd egészen az Izabella utcáig együtt sétált a tömeggel, itt beszállt a rá várakozó autóba.

Az amerikai nagykövet júniusban az emberi jogok érvényesüléséért és a diszkrimináció ellen folytatott tevékenységéért Aktív állampolgárságért oklevéllel tüntette ki a Háttér Társaság a Melegekért civil szervezetet.

A diplomata azon az eseményen elmondta, Barack Obama amerikai elnök júniust a meleg büszkeség hónapjának nyilvánította, hogy felhívják a figyelmet az LMBT- (leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű) közösség helyzetére. Ennek jegyében adta át a nagykövet az oklevelet egy olyan szervezetnek, amely - mint fogalmazott - sokat tesz ezért a közösségért. Kifejtette: a Háttér Társaság a Melegekért az egyik legrégebbi szervezete a magyar LMBT-közösségnek, igyekszik más egyesületeket is támogatni, valamint segíti a vidéki szervezetek alakulását és fejlődését.

A EuroGames és az idei Budapest Pride fesztivál alkalmából 16 budapesti nagykövetség június végén közös nyilatkozatban biztosította támogatásáról és szolidaritásáról a magyarországi leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű közösségeket .

Az osztrák, ausztrál, belga, kanadai, dán, francia, finn, német, ír, holland, norvég, portugál, svéd, svájci, brit és az amerikai nagykövetség közös nyilatkozatában azt írta, támogatják az LMBT-közösségek jogait, hogy nagyszabású rendezvényeket szervezzenek, békésen és törvényes keretek között fejezhessék ki magukat.

A külképviseletek annak a reményüknek adtak hangot, hogy a magyar emberek tiszteletet tanúsítanak majd a rendezvények iránt, és a magyar hatóságok nem engedik, hogy szélsőséges nézeteket vallók megzavarják az eseményeket.

Budapesti külképviseletek az elmúlt években is közös nyilatkozatban biztosították támogatásukról a magyarországi LMBT-közösségeket.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?