Brüsszel "tojáscsúcsot" hív össze a helyzet rendezésére

Brüsszel "tojáscsúcsot" hív össze a helyzet rendezésére
Brüsszel |

<p>Válságcsúcsot hív össze az Európai Bizottság a szennyezett tojások miatt az érintett országok közötti vádaskodás elcsitítására és a kialakult helyzet rendezésének megvitatására - jelentette be pénteken Vytenis Andriukaitis egészségügyért és élelmiszerbiztonságért felelős uniós biztos.</p>

Az uniós biztos az AFP hírügynökségnek adott interjúban elmondta: szeretné elérni, hogy Hollandia, Belgium és Németország felhagyna a kölcsönös vádaskodással, hogy ki a felelős a kialakult helyzetért. "A vádaskodás nem vezet sehová és szeretném, ha véget érne" - fogalmazott.

Hangsúlyozta: "legfontosabb feladatunk most a kialakult helyzet kezelése, az információk gyűjtése, majd elemzése lenne annak érdekében, hogy tanulhassunk belőle és javíthassunk a rendszeren minden további bűncselekmény megelőzése érdekében."

Az uniós biztos az interjúban elmondta, hogy a héten egyeztetett az illetékes holland, belga és német miniszterekkel és javaslatot tett egy csúcstalálkozóra az érintett országok miniszterei és élelmiszerbiztonsági hatósági vezetőinek a részvételével.

Péntekig tizenkét európai ország jelezte, hogy Fipronil rovarirtószerrel szennyezett tojást találtak a forgalomban: Ausztria, Belgium, Dánia, Hollandia, Németország, Franciaország, Svájc, Svédország, Nagy-Britannia, Luxemburg, Románia és Szlovákia.

 A Fipronil rovarirtószert az állatgyógyászatban használják emberi fogyasztásra nem használt állatoknál (kutyák, macskák) vérszívó paraziták irtására. A szert egyelőre nem tudni milyen okból keverték be a hollandiai tojástelepeken használt fertőtlenítő szerbe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?