Brit védelmi miniszter: a NATO-országoknak növelniük kell védelmi kiadásaikat

Grant Shapps

A NATO tagállamainak növelniük kell védelmi kiadásaikat, mert saját jövőjükkel játszanának „orosz rulettet”, ha erre nem hajlandók – írta csütörtökön, a NATO létrehozásának 75. évfordulóján megjelent cikkében a brit védelmi miniszter.

Grant Shapps a The Daily Telegraph című konzervatív brit napilapban közölt írásában úgy fogalmazott: az amerikai adófizetőknek igazuk van, amikor elvárják, hogy a többi NATO-tagállam növelje védelmi ráfordításait.

Shapps kiemeli, hogy Nagy-Britannia mindig is eleget tett a hazai össztermék (GDP) 2 százalékában meghatározott védelmi kiadási célnak: jelenleg éves GDP-értékének 2,28 százalékát költi védelmi célokra, és kötelezettséget vállalt a 2,5 százalékos arány elérésére.

A brit védelmi miniszter ugyanakkor hangsúlyozta azt is, hogy tavaly mindössze tizenegy NATO-tagállam teljesítette ezt az elvárást.

Grant Shapps szerint nem fenntartható az a helyzet, hogy a szövetség többi tagja nem tartja magát ehhez a célkitűzéshez, mivel „nem engedhetjük meg magunknak, hogy orosz rulettet játsszunk saját jövőnkkel”.

A miniszter megismételte azt a többször hangoztatott álláspontját, hogy a világ a háború utáni helyzetből ismét háború előtti állapotba került, mivel egyre több rossz szándékú külföldi hatalom veszi célkeresztjébe a nyugati demokráciákat.

David Cameron brit külügyminiszter szintén a védelmi kiadások növelésére szólította fel a NATO-szövetségeseket a szervezet brüsszeli külügyminiszteri találkozóján.

A londoni külügyi tárca által ismertetett nyilatkozatában Cameron kijelentette: a NATO – különösen Svédország múlt havi csatlakozása után – még soha nem volt olyan erős és fontos szerveződés, mint most.

Kijelentette azt is, Ukrajna „közelebb van a NATO-hoz, mint valaha”, és kritikus fontosságú, hogy megkapja azt a támogatást, amelyre az Oroszországgal vívott háború megnyeréséhez szüksége van.     

Hozzátette: a NATO „nagyon komor jövő elé nézne”, ha hagyná, hogy sikerrel járjon az Ukrajna elleni orosz hadjárat.

Cameron ugyanakkor hangot adott aggodalmának is amiatt, hogy a jelenlegi fiatal nemzedék nem támogatja ugyanolyan mértékben a NATO-t, mint az a generáció, amelyik a hidegháború idején nőtt fel. Úgy fogalmazott, hogy „ismét, az új nemzedék körében is győzelemre kell vinni a NATO mellett szóló érveket”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?