Brit királynő: meg kell akadályozni Európa megosztottságát

Berlin |

<p>II. Erzsébet brit királynő Európa megosztottságának veszélyét hangsúlyozta, míg Joachim Gauck német elnök London európai uniós tagságának fontosságáról beszélt szerda este Berlinben, a brit uralkodó tiszteletére rendezett állami banketten.</p>

A 89 éves királynő azt mondta, ő és Gauck életük során látták Európa legrosszabb, de legszebb arcát is. "Tudjuk, hogy a megosztottság Európában veszélyes, és hogy meg kell akadályozni nyugaton, ahogy kontinensünk keleti részén is. Ez közös törekvésünk" - mondta II. Erzsébet. Azt is megjegyezte: "Keményen kell dolgoznunk azért, hogy a fenntartsuk a (második) világháború utáni világ javait." Kommentárok megjegyezték: ritka, hogy a brit uralkodó ehhez hasonló, politikai jellegű kijelentést tesz. Joachim Gauck azt hangsúlyozta az állami banketten, hogy Németország támogatja a párbeszédet Nagy-Britanniával az Európai Unió reformjáról, mert "az Egyesült Királyság Európa része", és "az Európai Uniónak szüksége van Nagy-Britanniára". Az állami banketten részt vett Angela Merkel német kancellár és David Cameron brit kormányfő is, akik a nap folyamán megbeszélést folytattak London uniós reformtörekvéseiről.  Cameron előtt II. Erzsébet is találkozott szerdán Merkellel, akivel a berlini fal egykori helyét is megtekintették. A mostani II. Erzsébet ötödik németországi állami látogatása azóta, hogy 63 évvel ezelőtt trónra lépett. Először éppen ötven éve, 1965-ben - húsz évvel a II. világháború után -, majd 1978-ban, 1992-ben és 2004-ben járt Németországban.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?