Brexit – lelép a kilépéspártiak vezére!

London |

<div>Távozik Nigel Farage az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártjának (UKIP) éléről.</div>

Farage a bejelentést azzal indokolta, politikai céljai teljesültek azzal, hogy a brit EU-tagságról tartott népszavazáson a választók többsége a kilépésre voksolt. „Ennél többet nem is érhetnék el, ezért úgy gondolom, most jött el a megfelelő alkalom arra, hogy leköszönjek” - tette hozzá.Farage a tavaly májusi brit parlamenti választások után is bejelentette távozását, de akkor néhány napon belül visszavonta döntését. Azt mondta: most nem tesz ilyet, távozási szándéka végleges. 

Farage a UKIP alapító tagja, és néhány rövidebb szünettől eltekintve 2006 óta állt párt élén.

Hétfői sajtóértekezletén kijelentette: nem kíván beleszólni abba, hogy ki kövesse őt a UKIP vezetői tisztségében, de ahhoz ragaszkodik, hogy a párt szilárdan továbbra is a brit EU-tagság megszüntetését célzó politikát kövesse. Farage szerint nem szabad megengedni, hogy a brit kormány a választók többségének akarata ellenében visszatáncoljon.

A jelenlegi formájában két évtizede létező UKIP régóta hirdetett elsődleges politikai programja Nagy-Britannia kilépése az EU-ból és az uniós állampolgárok szabad munkavállalásának megszüntetése. A párt az elmúlt években jelentős eredményeket ért el: 2014 májusában megnyerte a brit európai parlamenti választásokat, majd két időközi választáson is győzelmet aratott, megszerezve első két képviselői mandátumát a brit parlamentben.

A tavalyi parlamenti választások óta azonban csak egy képviselője van az alsóházban, annak ellenére, hogy országosan a szavazatok csaknem 13 százalékát kapta. A brit választási rendszer ugyanis nem arányos, az egyes választókörzetekben az a képviselő győz, aki egyénileg a legtöbb voksot gyűjti, akkor is, ha ellenfelei együtt több szavazatot kaptak.

Farage, aki 1999 óta maga is a UKIP EP-képviselője, a tavalyi brit parlamenti választások előtt meghirdetett programjában közölte, hogy a jelenlegi szint tíz százaléka alá kell szorítani a Nagy-Britanniában letelepülő bevándorlók számát. A UKIP programja szerint a bevándorlási kérelmeket annak az Ausztráliában is honos pontrendszernek az alkalmazásával kell elbírálni, amely számos kritériumot, egyebek mellett a bevándorlók képesítését és a nemzetgazdaság igényeit figyelembe véve határozza meg a jogosultságokat. Boris Johnson, London konzervatív párti előző polgármestere volt szóról szóra ugyanezt a programot hirdette meg.

Farage nem csatlakozott a kilépést pártoló hivatalos kampánycsoporthoz, a népszavazás után pedig egy televíziós nyilatkozatban gyakorlatilag cáfolta a Johnson vezette kampány érvrendszerének egyik fő elemét, amely szerint Nagy-Britanniának heti 350 millió fontjába kerül az EU-tagság. Farage szerint hiba volt ezt az érvet használni a kampányban.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?