Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is ellenőrzik a fuvarosokat

Miskolc |

<p>Háromnapos európai összehangolt közlekedés-rendészeti akció zajlik a Szlovákiával szomszédos Borsod-Abaúj-Zemplénben is. Elsősorban a tehergépjárművek átfogó ellenőrzéséről van szó.&nbsp;</p>

Erről Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Irodájának munkatársa tájékoztatta az Új Szó Online-t.

A TISPOL Operational Group éves ellenőrzési terve alapján az „European Operation Truck" nemzetközi fokozott közlekedésbiztonsági ellenőrzés 2012. október 9-10-11. között a közúti forgalomban részt vevő magyar és külföldi tehergépjárművekre egyaránt kiterjed. Az akció során a rendőrök különösen a napi valamint heti pihenőidők-, továbbá a tehergépjárművek műszaki állapotára vonatkozó előírások betartását ellenőrzik. Az ellenőrzés Borsod-Abaúj-Zemplén Megyében elsősorban a lakott területen belüli útvonalakra, a ki-, illetve bevezető útszakaszokra, valamint a megye területét érintő gyorsforgalmi és autópálya szakaszokra terjed ki. A végrehajtásban valamennyi Rendőrkapitányság, a megyei Forgalomellenőrző Alosztály, valamint az Emődi Autópálya Alosztály munkatársai vesznek részt. Az akcióban a rendőrség együttműködik a B-A-Z. Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőség szakembereivel. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?