Bombariadók Komáromban

Komárom |

<p>Először november 19-én, majd november 22-én hívták fel a komáromi ipari park egyik üzemét, és közölték: a gyárban bomba fog robbanni. Órákba tellett mire a komáromi rendőrök  kiterelték a közel 3 ezer dolgozót és átvizsgálták a több csarnokból álló gyáregységet - tájékoztatta az Új Szó Online-t Léber Gabriella, a Komárom-Esztergom Megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense.</p>

Az eredmény ugyanaz, mint korábban bármikor: nem volt bomba a gyárban, a kényszerű leállás viszont hatalmas veszteséget eredményezett. Közveszéllyel való fenyegetés miatt indított eljárást a Rendőrség.

Miközben a gyár átvizsgálása zajlott, a nyomozók a telefonáló nyomába eredtek. Kitartó munkájuk meghozta az eredményt, két nap alatt sikerült azonosítani, majd elfogni az elkövetőket. Három nőt állított elő a Komáromi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya. Egy 27 éves tatabányai, egy 36 éves várgesztesi és egy szintén tatabányai lakosú nőt hallgatott ki gyanúsítottként.

Az értelmi szerző a 36 éves várgesztesi nő volt, aki egy munkaerő-közvetítő cég munkatársa több üzemmel is kapcsolatban állt. Társaival eljátszotta, hogy a komáromi gyár is szerződést kötött velük, ennek érdekében papíron közel 300 embert kiközvetítettek az üzemnek, majd csoportos létszámleépítésre hivatkozva, szintén papíron megszüntették a nem létező munkavállalók nem létező munkaviszonyát. A fenti sztori azért volt szükséges, mert a cégnek egyre kevesebb volt a megrendelése. Ez a tulajdonosnak is feltűnt. Abban a hiszemben, hogy a komáromi gyár a partnerük, úgy döntött, hogy ezt az ügyfelet nem hagyja „elúszni”, így személyesen irányítja az egyeztetéseket a komáromi gyár személyzeti osztályával.

Égett a talaj a várgesztesi asszony lába alatt, a személyes találkozót a gyár és a tulajdonos között úgy tűnt,  nem tudja megakadályozni. Ezért találta ki a „fizikai akadályt”. Kizárólag erre a célra vásárolt sim-kártyákat, majd egy mobiltelefonba behelyezve az egyiket átadta azt tatabányai társának, aki november 19-én felhívta az üzemet és bejelentette a bombariadót. November 22-én a másik telefonszámról a 27 éves tatabányai tettestárs telefonált és keltett riadalmat az üzemben. A sim-kártyát ez esetben is eltűntették.

Miután elfogták a két telefonálót az értelmi szerző is gyorsan rendőrkézre került. Őt a Fővárosi Bűntetés Végrehajtási Intézetbe szállították. Kiderült róla, hogy nem kezdte meg 2 év börtönbüntetését, melyet csalás büntette miatt szabtak ki rá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?