Berlusconi tömegdemonstrációt vezetett Rómában

Róma |

<p>A meg sem alakult római kormány bukását és az urnákhoz való visszatérést jósolta meg, és a köztársasági elnöki széket a jobbközépnek követelte Silvio Berlusconi pártja, a Szabadság Népe (PdL) szombaton rendezett tömeggyűlésén.</p>

 

Százezres tömeg töltötte meg  a római Piazza del Popolo terét, ahova a PdL hívta híveit az igazságügyi reformot sürgető tüntetésre, mely egyben tiltakozás is volt a Berlusconit "üldöző ügyészek" ellen. "Az egyáltalán nem pártatlan ügyészek politikai harcot vívnak velem!" - jelentette ki Berlusconi.     Ez volt a PdL első utcai megmozdulása a februári választások óta.      "Eltemettek bennünket, miközben megnyertük a választásokat! Most is készen állunk az új választási kampányra!" - hangoztatta beszédében Berlusconi. Hozzátette, hogy nincs kellő parlamenti támogatottsága a pénteken kormányalakítással megbízott Pierluigi Bersaninak, a balközép Demokrata Párt (PD) főtitkárának, aki az "Olasz Kommunista Párt volt tagjait" vezeti.    "Ha Bersani kisebbségi kormánnyal próbálkozik, tudja, hogy kemény ellenzék leszünk a parlamentben és az olasz utcákon is! Jobb lenne azonban, ha nem vesztegetné az időt és visszatérnénk az urnákhoz"- mondta a PdL elnöke.          Hangsúlyozta, hogy Itália érdekében a PD-PdL nagykoalíciója lenne az egyetlen megoldás.     Bejelentette, a parlament keddi ülésén a PdL kezdeményezi a Monti-kormány által bevezetett ingatlanadó eltörlését. "Elég volt az adók, a bürokrácia és az ügyészek elnyomásából!"- hangoztatta.         Az eddigi kormányfőről szólva "az évszázad viccének" minősítette, hogy Mario Monti visszaszerezte Olaszország hitelét. "Lefeküdt Németországnak" - mondta.  "Európa nem az ellenségünk" - tette hozzá.      Beppe Grillót, az 5 Csillag Mozgalom (M5S) vezérét "marslakónak, politikai turistának" nevezte.    Berlusconi a köztársasági elnöknek az olasz nép általi közvetlen megválasztását szorgalmazta hangoztatva, hogy addig is a következő államfőnek a "mérsékelt jobbközépből" kell kikerülnie, és az nem lehet a PD javasolta Romano Prodi, akinek nevét füttyszó kísérte a hallgatóság soraiból.        A milánói bíróság elnapolta a Berlusconi elleni úgynevezett Mediaset-per szombati tárgyalását. Mivel a PdL képviselői március 11-én elfoglalták a milánói bíróságot a Berlusconival szembeni "ügyészi támadás" ellen tiltakozva, a Semmitőszék a pereknek egy másik bíróságra való áthelyezését mérlegeli az exkormányfő ügyvédeinek kérésére.      A PdL-demonstrációval egy időben a PD egy másik római téren Berlusconi ellen tüntetett.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?