Benjámin Netanjahu: nemzedékek emlékeznek majd az izraeli válaszra

Benjámin Netanjahu

Nemzedékek fognak emlékezni Izrael Hamász elleni válaszlépéseire Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerint, aki hétfő esti televíziós beszédében kiemelte, hogy a Gázát irányító iszlamista szervezet elleni akció „éppen csak elkezdődött”.

„Még éppen csak elkezdtük a Hamász elleni támadást; amit az elkövetkező napokban teszünk az ellenséggel, azt generációk emlegetik majd” – fogalmazott a kormányfő, aki azzal is megvádolta a Hamászt, hogy megkötözött gyerekeket végez ki.

„Alávaló ellenségeink háborút akarnak. Hát akkor megkapják” – szögezte le az izraeli miniszterelnök, egyúttal aláhúzta: a harcot nem Izrael kezdte, „de Izrael fogja befejezni".

Elmondta, hogy az utóbbi napokhoz fogható borzalmakat évek óta nem láttak, példaként említve, hogy a Gázai övezetből érkező fegyveresek gyerekeket és időseket végeztek ki.

„Már az egész világ látja, hogy a Hamász éppen olyan, mint az Iszlám Állam volt. Mi pedig ugyanúgy legyőzzük a Hamászt, ahogy a nyugati országok legyőzték az Iszlám Államot” – jelentette ki.

Beszéde további részében a kormányfő elmondta, a hadsereg legfőbb feladata most a határok biztosítása, beleértve a Libanonnal határos térséget, valamint folytatni az offenzívát, illetve visszaszorítani az ellenséget.

„Nehéz napok állnak előttünk, de megnyerjük a csatát” – jelentette ki.

Netanjahu a legfontosabbnak az összefogást nevezte, s felszólította az ellenzéket, vegyen részt nemzeti egységkormányban.

„Az ország összefogott, a vezetésnek is össze kell fognia” – szögezte le.

Köszönetét fejezte ki továbbá az Izraelt támogató nyugati országoknak, név szerint említve az Egyesült Államokat, melynek elnökével, Joe Bidennel napi kapcsolatban áll. „Az Egyesült Államok minden módon segíti Izraelt... és Izrael ellenségei tudják, mit jelent ez” – tette hozzá.

Figyelmeztetett továbbá arra, hogy sok hamis hír látott napvilágot, és cáfolta azt a néhány napja felmerült hírt, mely szerint az egyiptomi hírszerzés korábban figyelmeztette volna Izraelt a Hamász készülő támadására.

Végül kiemelte: a szombaton indított támadásnak egyaránt vannak civil és nem civil áldozatai, zsidók és nem zsidók. „Együtt vagyunk a fájdalomban és csak együtt tudunk felülkerekedni a nehézségeken” – húzta alá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?