Belgrád kiadta Hágának Ratko Mladicot

Belgrád |

<p>Ratko Mladic volt boszniai szerb tábornok egy repülőgép fedélzetén útban van Hága felé - jelentette be a szerb kormány igazságügyi minisztere kedden Belgrádban.</p>

Snezana Malovic elmondta, a háborús bűncselekményekkel vádolt volt hadseregparancsnokot a belgrádi hatóságok kiadták a hágai Nemzetközi Törvényszéknek.
A szerb média beszámolói szerint kedd délután legalább öt csendőrségi Land Rover terepjáróból álló konvoj indult el a belgrádi repülőtér felé annak a belgrádi törvényszéknek az épületétől, amelynek fogdájában fogva tartották Mladicot.
A késő délutáni órákra lezárták a szerb főváros központjából a Nikola Tesla repülőtérre vezető többsávos autóutat, és feltűnően nagy volt a rendőri készültség a bíróság épületénél is.
A szerb igazságszolgáltatás kedden elutasította Mladic ügyvédeinek a fellebbezését, amelyet a védők a kiadatás ellen nyújtottak be.
A volt boszniai szerb hadseregparancsnokot, akit öt napja fogtak el egy vajdasági faluban, az 1992-1995 közötti boszniai háborúban népirtásért, emberiesség elleni bűntettekért és háborús bűncselekményekért vonja felelősségre a hágai törvényszék.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?