Az 59 halálos áldozatot követelő, nyolc nappal ezelőtti északmacedón diszkótűz után előbb Észak-Macedóniában, majd Szerbiában is elrendelték az éjszakai szórakozóhelyek és diszkók biztonsági átvizsgálását.
Az északmacedón diszkótűz után Szerbiában is a szórakozóhelyek biztonsági átvizsgálását rendelték el

A szerbiai közszolgálati televízió (RTS) beszámolója szerint a belügyminisztérium rendkívüli helyzetekért felelős osztályának ellenőrei Szerbia-szerte vizsgálják a szórakozóhelyeket, főként a pirotechnikai eszközök használatát ellenőrzik, de azt is vizsgálják, hogy megfelelőek-e a tűzvédelmi intézkedések az objektumokban.
Milan Eric, a cacaki belügyi osztály vezetője az RTS-nek elmondta, főként azokat a helyeket ellenőrzik, ahol egyszerre nagyszámú, több mint 150 ember tud tartózkodni, ott ugyanis szigorúbb tűzvédelmi szabályok vannak érvényben, mint a kevesebb ember befogadására alkalmas helyeken. Az ellenőrök megnézik, hogy van-e elegendő tűzoltókészülék, azokat rendszeresen ellenőrzik-e, a vészkijáratokat jól láthatóan megjelölték-e, és használhatóak-e, van-e a vészkijárathoz vezető úton valamilyen gyúlékony anyag, amely veszélyeztetheti a menekülést – közölte a szakember, majd hozzátette: azt is ellenőrzik, hogy a szórakozóhelyek rendelkeznek-e a szükséges működési engedélyekkel.
Az észak-macedóniai Kocsaniban március 16-án hajnalban gyulladt ki az egyik szórakozóhely. A tűzben 59 ember vesztette életét, további 155 pedig megsérült.
Az ügyészség tájékoztatása szerint a szórakozóhelyen számos szabálytalanságot észleltek, az épületben csak két tűzoltókészülék volt, a vészkijárat be volt zárva, egy hátsó ajtó szintén, és belülről nem volt kilincs. Az egész épület tele volt gyúlékony anyagokkal, emellett engedély nélkül használtak pirotechnikai eszközöket zárt térben. A belügyminiszter közölte, hogy a klub nem rendelkezett működési engedéllyel, működését „a lefizetések és a korrupció” tették lehetővé. Hozzátette: a korábbi hasonló esetekkel ellentétben, ebben az esetben minden felelőst meg fognak nevezni, és mindenkit felelősségre fognak vonni.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.