Barroso szembeszállna a nagyokkal

Brüsszel. Az Európai Bizottság újonnan kijelölt elnöke tegnap megerősítette, hogy a kinevezése után őt megillető jogokkal élve maga kíván dönteni a bizottsági tárcák elosztásáról, és nem áll szándékában engedni a tagállamok nyomásának.

Brüsszel. Az Európai Bizottság újonnan kijelölt elnöke tegnap megerősítette, hogy a kinevezése után őt megillető jogokkal élve maga kíván dönteni a bizottsági tárcák elosztásáról, és nem áll szándékában engedni a tagállamok nyomásának. „A javaslatok meghallgatására természetesen készen állok, mert az is fontos, hogy jók legyenek az állam- és kormányfőkhöz fűződő kapcsolatok” – jelentette ki José Manuel Durao Barroso, miután találkozott Pat Coxszal, az Európai Parlament (EP) távozó elnökével. A keddi rendkívüli EU-csúcson egyhangúlag jelölték Barrosót az EB-elnök tisztségére. Javaslatukat még az EP-nek is jóvá kell hagynia ahhoz, hogy a kinevezés érvénybe léphessen.

A huszonötök között már a jelölés jóváhagyása előtt elkezdődött a küzdelem a legfontosabb bizottsági posztokért, és néhány tagállam alig leplezett nyomást gyakorol bizonyos kulcstárcák megszerzése érdekében. A német kormány illetékesei a napokban megerősítették: a Berlinnek járó bizottsági helyre Günter Verheugen jelenlegi bővítési biztost kívánják jelölni. Nem hivatalos formában azt is értésre adták, hogy a most létrehozandó új gazdasági csúcstárcát szánják neki. Franciaország a versenypolitikai vagy a belső piaci biztos tisztségét szeretné megszerezni jelöltje, a jelenlegi bizottságban a regionális kérdésekért felelős Jacques Barrot számára, de a belső piaci terület felügyeletére Nagy-Britannia is igényt tart.

Cox határozott támogatásáról biztosította Barroso álláspontját. „Hasznos lenne, ha most a tagállamok egy kissé háttérbe húzódnának, és tiszteletben tartanák a kijelölt elnök jogait és hatásköreit” – jelentette ki. Megerősítette, hogy a Barroso kinevezéséről tartandó szavazást az újjáválasztott parlament alakuló plenáris ülésén, július 22-én fogják megtartani.

A június közepén tartott választásokon ismét a konzervatív és keresztény pártokat tömörítő Európai Néppárt (EPP) lett az EP legnagyobb létszámú politikai csoportja. Jobbközép politikusként Barroso mindenképpen számíthat az EPP támogatására. A második legnagyobb csoportot alkotó szocialisták azonban tegnap ismételten értésre adták, kételyeik vannak azzal kapcsolatban, hogy Barroso alkalmas-e az EB-elnöki tisztségre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?