Barnier: nem történt jelentős előrehaladás a Brexit-tárgyalások hetedik fordulóján

Michel Barnier

Nem történt jelentős előrehaladás a Brexit-tárgyalások hetedik fordulóján - jelentette ki Michel Barnier, az Európai Unió Brexit-ügyi főtárgyalója a kétnapos egyeztetéseket követő pénteki sajtótájékoztatóján.

Barnier úgy fogalmazott, hogy aki gyors előrelépésekre számított a héten, az csalódhat.

"Magam is őszintén csalódott vagyok, de a helyzet meg is lepett, mivel Johnson miniszterelnök gyorsított munkatempót igért a nyárra. Számomra viszont úgy tűnt, hogy a tárgyalások nem előre, hanem visszafelé haladnak" - mondta.

Hozzátette: ezen a ponton, a megegyezés valószínűtlennek tűnik.

A főtárgyaló arra is kitért, hogy a brit fél nem mutat semmi hajlandóságot arra, hogy az unió számára alapvető fontosságú kérdésekben előrehaladjon, jóllehet az EU rugalmasságot mutatott az elmúlt hónapokban. Véleménye szerint, a tárgyalások jelenlegi állása aggodalomra ad okot. Emlékeztetett, hogy a legkésőbb október végéig meg kell kötni a megállapodást, amely az átmeneti időszak végén, a jövő év első hónapban lépne életbe.

"Az óra ketyeg, nem értem, miért vesztegetjük a drága időt" - hangsúlyozta.

Barnier felhívta a figyelmet: a kereskedelmi megállapodást a tisztességes verseny jegyében kell nyélbe ütni, és méltányos, hosszú távon fenntartható megoldással kell szolgálnia az európai halászat területén. Nincs "kívánságműsor" az egységes piachoz való hozzáféréssel kapcsolatban sem, Nagy-Britanniának el kell fogadnia a szabályokat és a kötelezettséget ezen a téren.

"A Brexit legyen Brexit" - húzta alá.

Amennyiben nem sikerül a megállapodást tető alá hozni, az Egyesült Királyság és az Európai Unió kereskedelme a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) általános szabályrendszere alapján folytatódhat, ez viszont vámok megjelenésével járna a jelenleg akadálytalan kereskedelmi forgalomban, és aránytalan terhet róna az üzleti vállalkozásokra.

A tárgyalások következő fordulójára Londonban, szeptember 7-én kerül sor.

Az Egyesült Királyság január 31-én lépett ki az Európai Unióból. Ezt követően a felek együttműködése az előzetesen rögzített átmeneti időszakba lépett. Célja, hogy időt biztosítson a brit kormánynak és az uniónak a megállapodásra a jövőbeni kétoldalú kapcsolatrendszer szabályairól.

Az időszak alatt megállapodásra kell jutni a jövőbeni kapcsolatokat illetően olyan ügyekben, mint a két fél közötti szabadkereskedelem szabályozása, a büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés, az adatvédelem, a gyógyszerekkel kapcsolatos szabályozási kérdések, a repülésbiztonság, a közúti árufuvarozás, a védelem- és biztonságpolitika vagy egyes halászati kérdések.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?