Azonosították a két merénylőt

Pozsony/Isztambul/London. Nem javasolja a pozsonyi külügyminisztérium a szlovák állampolgároknak, hogy az elkövetkező napokban a törökországi Isztambulba utazzanak.

Pozsony/Isztambul/London. Nem javasolja a pozsonyi külügyminisztérium a szlovák állampolgároknak, hogy az elkövetkező napokban a törökországi Isztambulba utazzanak. Ha ez mégis elkerülhetetlen, akkor lehetőleg kerüljék el a forgalmas kereszteződéseket, tereket, piacokat, szupermarketeket, vagyis azokat a helyeket, ahol egyidejűleg sok ember tartózkodik.

A brit külügyminisztérium információi szerint újabb támadások érhetik a Törökországban lévő brit érdekeltségeket. A közlemény úgy fogalmaz, hogy újabb támadások várhatók, s a lehetséges célpontokat kétségtelenül a Nagy-Britanniával tartott kapcsolatok miatt választották ki. Egy korábbi közleményben a brit külügyminisztérium azt tanácsolta, hogy a britek csak halaszthatatlan esetben utazzanak Törökországba.

A török rendőrség azonosította azt a két öngyilkos merénylőt, aki csütörtökön támadást hajtott végre Isztambulban két brit érdekeltség ellen. A Hürriyet török lap jelentése szerint két török állampolgárságú személyről, Azad Ekinciről és Feridun Ugurlu iszlámista szélsőségesekről van szó, akiket már az isztambuli zsinagógák elleni szombati öngyilkos merényletekkel összefüggésben is kerestek a hatóságok. Eddig hét személyt vettek őrizetbe és hallgattak ki a csütörtöki isztambuli merényletekkel összefüggésben. Tegnapi adatok szerint 27 halálos áldozata és csaknem 450 sebesültje van a brit főkonzulátus és a brit HSBC bank isztambuli épülete ellen elkövetett csütörtöki robbantásos merényleteknek.

Az al-Kaida terrorszervezet tegnap egy iszlámista internetes honlapon vállalta a merényletek elkövetését, s közleménye szerint az akció egyik célpontja a robbanásban meghalt Roger Short brit főkonzul volt. Az állítólagos közlemény aláírójaként a nemzetközi terrorhálózat ugyanazon sejtje, az Abu Hafsz al-Maszri Brigádok szerepel, amely a szombati, isztambuli zsinagógáknál végrehajtott robbantások elkövetését is vállalta. Az arab nyelvű szöveg szerint a támadás célja pedig „az iszlám ellen harcoló Nagy-Britannia nyugalmának tönkretétele”. Előző nap egy névtelen telefonáló az al-Kaida és a Nagy Iszlám Keleti Harci Front (IBDA-C) nevű török csoport nevében vállalta a merényleteket.

Az Isztambulban tartózkodó Jack Straw brit külügyminiszter tegnap a civilizáció elleni támadásnak nevezte a merényleteket, amelyek szerinte sokkal inkább javítják, mintsem rontják Törökország uniós csatlakozási kilátásait. Straw iszlám országnak és „nagy demokráciának” nevezte Törökországot. A terroristák látszólag ugyan brit létesítményeket vettek célba, a merényleteknek mégis sokkal több török áldozata volt – hangsúlyozta. (MTI, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?