Az USA szerint Moszkva szítja az ellentétet

<p>Kijev/Brüsszel. Az ukrán belügyminisztérium szerint péntekig semlegesítik a Donyeckben, Luhanszkban és Harkivban székházakat foglaló lázadókat. A NATO erősíti baltikumi jelenlétét, az USA úgy véli, Moszkva szítja a feszültséget Kelet-Ukrajnában.</p>

MTI-ÖSSZEFOGLALÓ

A terrorizmusellenes műveletek folytatódnak, és 48 órán belül megoldódhat a helyzet a három kelet-ukrajnai megyében, Donyeckben, Luhanszkban és Harkivban – jelentette ki tegnap Arszen Avakov ukrán belügyminiszter. A kormánytag hozzátette, hogy minden szükséges lépést megtesznek a helyzet rendezésére, beleértve a politikai lépéseket, azaz a tárgyalásokat és ha szükséges, erőszak alkalmazását is. Avakov megerősítette, hogy Luhanszkban az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) oroszbarát szakadárok által megszállt épületében fogva tartott mintegy 60 ember közül 51 kiszabadult. A miniszter szavai szerint a bent fogva tartott emberek nem az ukrán titkosszolgálat (SZBU) munkatársai. „A harkivihoz hasonló eset történt. Újságírók és néhány bámészkodó az épületfoglalókkal együtt bement a hivatalba, de kijönni onnan már nem tudott” – fűzte hozzá a miniszter. Luhanszkban Moszkva-barát tüntetők egy csoportja vasárnap foglalta el az SZBU helyi épületét. A roham közben kilencen sérültek meg. Az épületet elfoglalók behatoltak a fegyverszobába, és megszerezték az ott tárolt fegyvereket. A szeparatisták hétfőn barikádot építettek az épület elé gumiabroncsokból és vaslemezekből, majd kedden aláaknázták a hivatalt. A szakadárok nőket állítottak élő pajzsként az intézmény elé, hogy akadályozzák a rendvédelmi szerveket az épület kiürítésében. Harkivban a belügyminisztérium kedden kezdett terrorizmusellenes műveletet, amelynek eredményeképpen egyetlen lövés nélkül megtisztította a szakadároktól a harkivi megyei adminisztráció épületét. Mintegy 70 oroszbarát épületfoglalót őrizetbe vettek a hatóságok. A városban a szakadárok előző nap kikiáltották a „harkivi népi köztársaságot”. Donyeckben szintén hétfőn kiáltották ki az ottani megyei adminisztráció épületét megszállva tartó oroszbarát szakadárok a „független donyecki köztársaságot”. Donyeckben a szakadárok megszállva tartják az SZBU helyi épületét is.

Segítség a NATO-tól

Számos katonai felszerelés beszerzésében számít Ukrajna a NATO és tagországainak segítségére, de fegyvereket nem kér – jelentette ki az ország NATO mellett akkreditált nagykövete. Ihor Dolhov megerősítette, hogy országa és az észak-atlanti szövetség között – a múlt heti megállapodásnak megfelelően – fokozottabb lett az együttműködés az orosz csapatok ukrán határ menti felsorakozását követően. Jelezte, hogy kormánya átadott a NATO-nak egy listát arról, hogy hadseregének mire lenne szüksége. Ezen egyenruháktól kezdve alkatrészeken át üzemanyagig számos kérés szerepel, de fegyverről és lőszerről nincs szó. Az új kormányzat a Krím orosz megszállásakor szembesült azzal a helyzettel, hogy az ukrán erők harckészültsége nem annyira magas szintű, mint gondolta. Dolhov elmondta, főleg olyan anyagokat kértek, amelyek a „védelmi ágazat napi működéséhez lehetnek szükségesek”. Közölte, egyes kéréseiket az amerikai kormányzat már teljesítette is.

Baltikumi légi őrjárat

Jövő hónaptól már háromszor annyi NATO-repülőgép járőrözik a balti országok fölött, mint az ukrán válság kezdete előtti időszakban – mondta el az észak-atlanti szövetség egy katonai illetékese. Feszültségmentes időkben csak négy NATO-harcigép állomásozik a szövetség tagjai közé tartozó balti országokban (Észtország, Lettország, Litvánia), de májustól ezek száma 12-re növekszik. Az Ukrajna részét képező Krím Oroszország általi megszállását követően a NATO már fokozta légi járőrözési tevékenységét a térségben. A NATO katonai parancsnokságán jelenleg is dolgoznak azokon a terveken, amelyek alapján a levegőben, a szárazföldön és a vízen is növelik a szövetség képességeit a közép- és kelet-európai tagországokban.

Kerry: orosz aknamunka

John Kerry amerikai külügyminiszter szenátusi meghallgatásán azt mondta, hogy orosz ügynökök és különleges egységek szítják az elszakadást célzó feszültséget Kelet-Ukrajnában, ami akár egy, a krímihez hasonló orosz katonai beavatkozáshoz alapul szolgáló ürügy előkészítése is lehet. „Oroszország nyilvánvaló és félreérthetetlen szerepe a destabilizációban és a kelet-ukrajnai szeparatista tevékenységben több mint nyugtalanító” – mondta az amerikai diplomácia vezetője. Kerry a jövő héten Európában találkozik orosz kollégájával, Szergej Lavrovval az ukrajnai válsággal kapcsolatban. Egyúttal keményebb szankciókat helyezett kilátásba arra az esetre, ha Moszkva nem hagy fel az ukrajnai beavatkozással. Kijelentette, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei egységesek és készek gazdasági büntetőintézkedéseket bevezetni az orosz energetikai, bank- és bányászati szektor ellen, ha Oroszország nem tartja tiszteletben Ukrajna szuverenitását.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?