Az USA beismeri a hibákat

London/Washington/Bagdad. A szövetségesek előzetesen sok mindent hibásan mértek fel abból, amivel a háború utáni Irakban szembesültek – ismerte be Ricardo Sanchez, az iraki megszálló erők amerikai főparancsnoka. Donald Rumsfeld szerint semmi sem bizonyítja, hogy Szaddámnak köze lett volna a 2001. szeptember 11-i terrormerényletekhez.

Ricardo Sanchez altábornagy a tegnapi The Timesban közölt nyilatkozatában kijelentette: a szövetségesek hatalmas előrelépést értek el Irak újjáépítésében, de jobban is felkészülhettek volna a feladatra. Sanchez szerint a koalíciós hatalmak több esetben hibás feltételezésekből indultak ki, nem rendelkeztek elégséges szakértelemmel a térségre vonatkozóan, és nem voltak felkészülve arra sem, hogy milyen mértékben omlik össze az iraki infrastruktúra. A helyiekkel jobb kommunikációt kellett volna kiépíteni, és több arabul tudó, a helyi viszonyokat ismerő szakember kellett volna az iraki ellenállás feltérképezéséhez – mondta az amerikai parancsnok. Az altábornagy – utalva arra a súlyos incidensre, amelyben amerikai katonák a múlt pénteken tévedésből tíz iraki rendőrt lőttek le – azt mondta: a szövetségeseknek javítaniuk kell az együttműködést az iraki rendőrséggel. Sanchez elismerte, hogy az irakiak „kultúrájuk, az általuk vallott értékek” alapján rendre megbosszulják, ha üszövetséges katonák valamely hadművelet közben véletlenül megölnek valakit családtagjaik közül. A tábornok szerint a szövetségesek most már nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy „ilyen hibák esetén megfelelő módon foglalkozzanak” az érintett családokkal. Elismerte azt is, hogy alábecsülték az iraki infrastruktúra várható összeomlásának mértékét. Azt nem várták, hogy az iraki hadsereg egyszerűen eltűnik, és azt sem, hogy a politikai és gazdasági rendszerek leállnak. Elmondta: a szövetségeseket naponta átlagosan 15 támadás éri, és a koalíciónak kevés információja van arról, hogy e támadások mögött milyen mértékű szervezettség van. De a gerillahadviselés túl csekély kiterjedésű ahhoz, hogy veszélyeztethetné az iraki küldetést.

Semmi bizonyíték nincsen rá, hogy Szaddám Huszein volt iraki elnök szerepet játszott a 2001. szeptember 11-i terrorcselekményekben – jelentette ki Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter. Condoleezza Rice nemzetbiztonsági főtanácsadó pedig az ABC televízió kedd esti hírműsorában leszögezte, hogy a kormány sosem vádolta Szaddámot a terrortámadások irányításával. Egy felmérés szerint az amerikaiak csaknem 70 százaléka véli úgy, hogy a volt iraki elnöknek személyesen is köze lehetett szeptember 11-hez. Az ellenzéki demokraták azzal vádolják a kormányt, hogy hamis benyomást keltve gerjesztették ezt a hiedelmet. Rice asszony kijelentette: a kormány csupán annyit mondott, hogy Szaddám terroristák támogatásával, kiképzésük segítésével veszélyt jelentett a térségre, ahonnan szeptember 11. is kiindult. George Bush amerikai elnök és a kormány tagjai a háború előtt azzal vádolták a volt iraki elnököt, hogy kapcsolatokat ápol az al-Kaida terrorszervezettel. Az elnök tavaly szeptemberben úgy fogalmazott, hogy a terrorizmus elleni háborúban nem lehet megkülönböztetni az al-Kaidát Szaddám Huszeintől. Ami a jelenlegi helyzetet illeti, Rumsfeld sajtóértekezletén nyitott kérdésnek nevezte, hogy lesz-e további 10-15 ezer külföldi katona, összeáll-e Irakban a Washington által szorgalmazott harmadik többnemzetiségű hadosztály, amely „valamelyest csökkentené az amerikai katonákra nehezedő nyomást”.

Hat állítólagos amerikai és két brit személyt tart őrizetben az amerikai haderő a bagdadi Abu Graib börtönben. Azzal gyanúsítják őket, hogy szerepet játszottak a szövetségesek elleni támadásokban. Ez az első eset, hogy az amerikai haderő nyugati személyeket vesz őrizetbe gerillatámadásokban való részvétel gyanújával. Az illetőket a katonai hírszerzés fülelte le.

Az iraki átmeneti kormányzótanács gyorsítja az adminisztráció megtisztítását a Szaddám-rendszer egykori támogatóitól; megtiltotta például, hogy a Baasz Párt egykori egyszerű tagjai is a helyükön maradjanak. Eddig a tisztogatás csak a pártban felelős posztokat betöltött vezetőket érintette.

Az iraki keresztények egyenjogúságáért

Bagdad. A többi iraki vallási és etnikai csoporttal egyenlő jogokat követelnek az iraki keresztények számára a káld katolikus püspökök. Követeléseiket levélben küldték el Paul Bremernek, az iraki polgári közigazgatás amerikai vezetőjének – jelentette a vatikáni Fides sajtóirodára hivatkozva a Kathpress osztrák hírügynökség. A káld katolikus keresztények a muzulmán arabok és kurdok után Irak harmadik legnagyobb népcsoportját alkotják. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?