Az ukrán hadsereg orosz támadásokat vert vissza Donyeckben

ukrán válság k

Az ukrán hadsereg orosz támadásokat vert vissza az Ukrajna délkeleti részén található Donyeck megyében az elmúlt 24 órában – közölte az ukrán vezérkar napi helyzetjelentésében hétfőn.

Az oroszok Bahmut és Avgyijivka városa ellen is támadást indítottak. Oleh Zsdanov ukrán katonai elemző szerint Harkiv megyében szintén összecsapásokra került sor.

Ezek olyan területek, amelyeket az ukrán csapatok szeptemberben és októberben visszafoglaltak a megszálló erőktől.

Hétfőn reggel Ukrajna egész területén áramkikapcsolások kezdődtek – közölte az Ukrenerho áramszolgáltató társaság. A tájékoztatás szerint 27 százalékos a kapacitáshiány. November 18-án Denisz Smihal ukrán miniszterelnök azt közölte, hogy a célzott orosz rakétacsapások miatt Ukrajna áramszolgáltatásának csaknem 50 százaléka nem működik. November 23-án Andrij Jermak, az elnöki hivatal vezetője azt mondta, hogy az áramkikapcsolások hetekig is tartanak.

Eközben a zaporizzsjai atomerőmű továbbra is orosz felügyelet alatt áll. Petro Kotyin, az ukrajnai atomerőműveket működtető Enerhoatom állami vállalat vezetője a napokban azt mondta: vannak arra utaló jelek, hogy az orosz erők a március óta megszállás alatt tartott létesítmény elhagyására készülnek. Az orosz médiában olyan értékelések láttak napvilágot, amelyek szerint megérné átadni az atomerőmű feletti ellenőrzést a Nemzetközi Atomenergia-ügynökségnek (NAÜ).

A létesítménynek otthont adó Enerhodar város orosz vezetése a Telegramon azt írta: ezek az információk hamisak, és az erőművet továbbra is ukrán személyzet üzemelteti orosz felügyelet alatt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?