Zelenszkij szerint Putyin nem vet véget a háborúnak

Volodimir Zelenszkij

Volodimir Zelenszkij ukrán államfő arra figyelmeztetett, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök nem éri be azzal, amit eddig tett, és nem szándékozik véget vetni az Ukrajnában zajló háborúnak.

Erről Zelenszkij szerdán Vilniusban beszélt újságíróknak, miután megbeszélést folytatott Gitanas Nauseda litván elnökkel. Az ukrán államfő szerint országa partnerei nem követelik Kijevtől a háború befagyasztását. „Semmiféle nyomás nincs a partnerek részéről védekezésünk beszüntetésére és a konfliktus befagyasztására, legalábbis egyelőre. Különböző hangok, viták vannak erről, hallottam, olvastam ilyeneket a médiában, és ismerem őket. Úgy gondolom, hogy partnereink arra még nem állnak készen, hogy megfelelő jelzéseket adjanak nekünk. Én legalábbis személyesen nem hallottam ilyeneket. Zelenszkij meggyőződését fejezte ki afelől, hogy Putyin egész Ukrajnát el akarja foglalni. Ezzel összefüggésben arra figyelmeztetett, hogy a partnerországok bizonytalankodásai az Ukrajnának nyújtandó segítségek tekintetében az agresszió folytatására ösztönzik Oroszország elnökét. Úgy fogalmazott: Putyin addig nem nyugszik, amíg le nem rombolja Ukrajnát. „Ezután Litvánia, Lettország, Észtország, Moldova lehet a következő, ha Ukrajna nem éli túl” – tette hozzá.

Az elnök kitért arra, hogy Ukrajna jelenleg hiányt szenved korszerű légvédelmi rendszerekben. Emlékeztetett arra, hogy Oroszország december utolsó és január első napjaiban polgári infrastrukturális létesítményekre mért mintegy ötszáz csapást rakétákkal és drónokkal. „Ezeknek átlagosan 70 százalékát tudtuk megsemmisíteni. Sajnos, embereket vesztettünk” – mutatott rá. Közölte, hogy Ukrajnában a drónok elleni küzdelemre és saját drónok gyártására összpontosítanak.

Zelenszkij kitért arra, hogy a NATO washingtoni csúcstalálkozójától védelmi és politikai döntéseket vár, különös tekintettel Ukrajna légvédelmének megerősítésére. „Két konkrét dolgot szeretnék kapni: egy védelmi és egy politikai döntést. Ami a védelmet illeti, a lényeg Ukrajna légvédelmének megerősítése. Nagy szükségünk van olyan légvédelmi rendszerekre és rakétákra, amelyek hatékonyak az orosz ballisztikus fegyverekkel szemben” – magyarázta. A politikai döntés tekintetében az elnök szeretné, ha Ukrajna közelebb kerülne egy lépéssel a NATO-tagsághoz.

A litván elnök szerint az lenne a washingtoni csúcs sikere, ha a vilniusi csúcson született határozatkora építve megtennék a következő lépést. Míg a vilniusi csúcs előtt még voltak kétségek, hogy Ukrajna tagja lesz-e a NATO-nak, a csúcs után viszont már az a kérdés vált időszerűvé, hogy pontosan mikor lesz a szövetség tagja” – fejtette ki. Nauseda hozzáfűzte egyúttal, hogy a washingtoni csúcstalálkozó előtt Ukrajnának az éves nemzeti program végrehajtására kell összpontosítania.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?