Az ukrán elnök személycserék révén „új kezdetet” fontolgat a háború menetében

Volodimir Zelenszkij

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egy friss interjúban azt mondta, hogy több magas rangú tisztségviselő leváltásával „új kezdetet” fontolgat a csaknem két éve zajló orosz-ukrán háború menetében.

Hetek óta olyan nyilatkozatok jelentek meg az ukrán és a nemzetközi sajtóban, hogy az ukrán elnök Valerij Zaluzsnijnak, a fegyveres erők népszerű főparancsnokának menesztésére készül az orosz hadműveletek elleni védekezés és ellentámadás kérdéseiben köztük kialakult vita miatt.

Zelenszkij azonban hangsúlyozta, hogy az esetleges változások túlmutatnak egyetlen személy leváltásán.

„Amikor váltásról beszélek, akkor valami komoly dologra gondolok, ami nem csupán egyetlen személyt érint, hanem az ország vezetésének irányát” – mondta az ukrán államfő a RAI olasz állami televíziónak adott, vasárnap este sugárzott interjúban, amikor Zaluzsnijról kérdezték.

„Azokról van szó, akik Ukrajnát vezetni fogják. Újraindításra van szükség, számos állami vezető leváltásáról beszélek, nem csak a hadsereg területén. (...) Gondolkodom ezen a váltáson. Ez az ország teljes vezetésének kérdése” – tette hozzá.

„Mindannyian egy irányba kell haladjunk, nem szabad elbátortalanodnunk, megfelelő és pozitív energiával kell rendelkeznünk, a negativitást otthon kell hagynunk. Nem tanúsíthatunk feladó magatartást” – figyelmeztetett Zelenszkij, hangsúlyozva, hogy ez alapvető fontosságú a győzelem szempontjából.

A nézeteltérések azóta kerültek előtérbe, hogy a tavaly indított ukrán ellentámadás csak korlátozott eredményeket ért el az orosz erőkkel szemben.

Az Economist című londoni hetilapban megjelent tavaly novemberi cikkében Zaluzsnij azt írta, hogy a háború az „elfáradás szakaszába lépett”. Ez a kijelentése az ukrán elnök nemtetszését váltotta ki.

Az elmúlt héten az ukrán média két alkalommal is arról számolt be, hogy küszöbön áll Zaluzsnij elbocsátása. Az elnök szóvivője cáfolta, hogy ez megtörtént volna.

Amikor felerősödtek a főparancsnok felmentésével kapcsolatos találgatások, a CNN amerikai televíziónak nyilatkozva Zelenszkij érveket sorakoztatott fel egy újfajta hadviselés mellett.

Azt mondta, hogy egyes ukrán intézmények akadályozzák az országot céljai elérésében, köztük olyan „népszerűtlen intézkedések” bevezetésében, mint a tömeges mozgósítás vagy az orosz létszámfölényt ellensúlyozó hatékony harci erő kiépítésére irányuló erőfeszítések.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?