Az ukrán elnök bejelentette az összes megyei sorozóbizottság vezetőjének felmentését

Volodimir Zelenszkij

Felmentik az összes regionális sorozóbizottság vezetőjét Ukrajnában – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) erről szóló döntését ismertetve a Facebookon.

„Leváltjuk az összes megyei sorozóbizottság vezetőjét. Ezt a rendszert olyan embereknek kell irányítaniuk, akik pontosan tudják, mi a háború, és hogy a háború alatti cinizmus és vesztegetés miért hazaárulás” – hangsúlyozta az államfő. Hozzátette, hogy olyan katonákat tart alkalmasnak erre a pozícióra, akik megjárták a frontot, illetve a frontszolgálat közben hadirokkanttá váltak.

Közölte, hogy Valerij Zaluzsnijnak, az ukrán hadsereg főparancsnokának végre kell hajtania a védelmi tanács erről szóló döntését, a sorozóbizottságok új vezetőit pedig még kinevezésük előtt átvilágítja az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU).   

Zelenszkij a július 23-i haditanácsülésen sürgősséggel elrendelte az összes ukrajnai sorozóbizottság vezetőjének átvilágítását, és már akkor személyi döntéseket is kilátásba helyezett – emlékeztetett az ukrán hírportál. A döntés előzménye az volt, hogy számos esetben a bizottságok vezetői által elkövetett korrupciós visszaélésekre derült fény, főként olyan esetekre, hogy kenőpénzért segítettek hadköteleseknek elkerülni a behívást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?