Az ötödik kör is eredménytelennek ígérkezik az olasz államfőválasztáson

Róma |

<p>Eredménytelennek ígérkezik az olasz parlamentben zajló államfőválasztás szombati, ötödik szavazása is: a balközép Demokrata Párt (PD) bejelentette, hogy üres szavazócédulával voksol, a jobbközép Szabadság Népe (PdL) nem is vesz részt a szavazáson.</p>

 

Az Északi Liga képviselői és a Mario Monti vezette centrum szenátorai és képviselői szintén üres szavazócédulát dobnak az urnába. Egyedül az 5 Csillag Mozgalom (M5S) tart ki saját jelöltje, Stefano Rodota alkotmányjogász mellett.    Amíg nem sikerül új elnökjelöltet állítani, a PD és a PdL tartózkodik, miközben lázas pártegyeztetés folyik a távozó Giorgio Napolitano utódjának megtalálására.    A PD eddigi jelöltjei - Franco Marini majd Romano Prodi - kudarcot vallottak, ami a PD főtitkárának Pierluigi Bersaninak és Rosy Bindinek, a PD választmánya elnökének a lemondásához vezetett. Bersani - aki az államfő megválasztása után távozik - szombaton Napolitanóval találkozott.    A saját jelöltjeit is cserben hagyó PD "megbízhatatlanná" vált, ezért a következő elnökjelöltet a centrum vagy a PdL adhatná - írták a szombati napilapok kommentárjai.    Az új jelölt a centrum támogatta Anna Maria Cancellieri ügyvivő belügyminiszter lehetne - hangoztatta Mario Monti a szombati szavazás idején tartott sajtótájékoztatóján. A PdL felvetette, hogy a leköszönő elnök, Napolitano további egy évig maradjon még.    A PD-ben az "árulók" számlálása folyik: a PD péntek esti drámai vezetőségi üléséről kiszivárgott hírek szerint a balközép frakció minden negyedik tagja a főtitkár által kiválasztott jelölt ellen szavazott. Bersani 101 árulóról beszélt az összesen 476 tagú balközépen belül.    Sajtóértesülések szerint a saját pártja "baráti tüzében kivégzett" Prodi magán kívül volt dühében: a PD alapítója és a balközép egykori kétszeres kormányfője követelte Bersani lemondását. "A párt ismét elárulta Prodit" - összegezte a baloldali La Repubblica napilap.    "Azt még nem tudni, ki lesz az új olasz államfő, de az biztos, hogy a PD darabokra hullott" - írta a Corriere della Sera.    Beppe Grillo az M5S vezére nyíltan ünnepelte Bersani és a PD bukását: "Takarodniuk kell!" - kiáltotta utcai demonstrációján.    Ünnepelt a PdL is, bár Berlusconi figyelmeztette pártját: "Ne nagyon támadjuk őket, mert a végén még a PD ismét rátalál az egységre".     Amennyiben az ötödik szavazás is eredménytelen lesz, az államfőválasztás szombat délután folytatódik.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?