Az iszlámellenesség a terrorizmust szítja az ENSZ főtitkára szerint

Rijád |

<p>A világ bizonyos részein megnyilvánuló iszlámellenesség szítja a terrorizmust - hangsúlyozta vasárnap az ENSZ főtitkára Szaúd-Arábia fővárosában, Rijádban, ahol hivatalba lépése óta először tett hivatalos látogatást.</p>

 "Az egyik dolog, amely a terrorizmust szítja, az az iszlámellenes érzések és az iszlámellenes politika megnyilvánulása" - mondta António Guterres, aki az Adel al-Dzsubeir szaúdi külügyminiszterrel közösen tartott sajtótájékoztatón fejtette ki véleményét. "Ez a legjobb érv, amelyet az Iszlám Állam (dzsihadista szervezet) a saját propagandájához fel tud használni" - tette hozzá.

A szaúdi média beszámolója szerint a világszervezet főtitkára a nap folyamán megbeszélést folytatott Szalmán bin Abdel-Azíz szaúdi uralkodóval és a sivatagi királyság más vezető tisztségviselőivel a regionális konfliktusokról, mindenekelőtt a szíriai és a jemeni helyzetről.

A szíriai konfliktust illetően Guterres annak a véleményének adott hangot, hogy a közel-keleti országban addig nem lehet hatékonyan küzdeni a terrorizmus ellen, amíg nem születik átfogó politikai megoldás a polgárháború lezárására.

Az ENSZ-főtitkár a több arab országot érintő hivatalos körútja keretében Szaúd-Arábiából Dubajba utazik tovább, ahol hétfőn részt vesz a nemzetközi kormányzati csúcstalálkozón (World Government Summit). Programjában szerepel még Omán, Katar és Egyiptom felkeresése is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?