Az Iszlám Dzsihád hajlandó elengedni két izraeli túszt humanitárius okból

izraeli-palesztin konfliktus

Az Iszlám Dzsihád hajlandó elengedni két izraeli túszt, akit a Gázai övezetben tart fogva – közölte Abu Hamza, a palesztin szélsőséges szervezet katonai ágának szóvivője.

Egy idős nőt és egy fiút engednének el humanitárius és egészségügyi okból, mert nem tudják számukra biztosítani a szükséges gyógyszereket.

A szélsőségesek egy videofelvételt is közzétettek róluk. A felvételen a kerekesszében ülő idős nő elmondta: reméli, hogy már a jövő héten láthatja gyerekeit.

Hamza hozzátette, hogy csak bizonyos feltételek teljesülése esetén tudják elengedni a túszokat, bár erre vonatkozóan nem említett részleteket.

Izrael egyelőre nem reagált a bejelentésre.

A Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista terrorszervezet fegyveresei október 7-én meglepetésszerű támadást indítottak Izrael ellen, betörtek az ország déli részébe, több mint 1400 embert meggyilkoltak, további mintegy háromezret megsebesítettek, valamint mintegy 240 embert elraboltak és túszként tartanak fogva. Az elhurcolt emberek nagy része a Hamász foglya, de az Iszlám Dzsihád állítása szerint nekik is van legkevesebb 30 túszuk.

A szélsőségesek eddig három videót tettek közzé túszaikról, és négy foglyukat engedték el.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?